Háromnapos hagyományőrző seregszemle kezdődik ma Bugacon, ahol koncertek, előadások, rendhagyó bemutatók hívják fel a figyelmet arra, hogy nem csak 1100 éve élnek magyarok a Kárpát-medencében. A tavaly százezreket megmozgató és szintén Bugacon tartott Kurultáj szervezői idén is várják a hagyományokra fogékony közönséget.
– Az Ősök napja olyan élő ünnep, amit akár az év 365 napján megtarthatna valamennyi magyar, hiszen ősei mindenkinek vannak, és ahhoz sem kell különösebb felismerés, hogy nélkülük mi sem lennénk – mondta lapunknak Bíró András Zsolt főszervező. A Magyar Turán Alapítvány vezetője szerint több évtizedes restanciát pótolnak. Árpádról például egyetlen méltó rendezvényt sem tartanak az országban, Attilával, akit a Kárpát- medencében temettek el, ugyanez a helyzet – fogalmazott Bíró.
Az eseményfolyam szinte a teljesség igényével felvonultatja az ősi magyar kultúrát képviselő hagyományőrzőket. Lesznek sámándobosok, viseletet, íjakat, jurtákat készítő mesterek. Most először találkozik valamennyi lovas hagyományőrző csapat, de a bugaci pusztában kézművesek vására is várja majd az érdeklődőket.
Kiderült, hogy miért fontos az árvíz utáni fertőtlenítés