Eddig 92 ország adta le a nevezését az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra, amelyen a négy paraversenyzővel együtt 48 fős magyar válogatott indul – mindkét szám rekord a vb-k történetében.
A népes magyar csapatot hivatalosan tegnap mutatták be, a világbajnokságig hátralévő időben még mindenki folytatja a munkát – a többség Szolnokon. Azért ott, és nem Szegeden, mert a Maty-éri pályán még jelenleg is tart az átalakítás. Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára, a szervezőbizottság elnöke elárulta, kissé már őt is nyugtalanítja, hogy a létesítmény még nincs készen, de bírja a fővállalkozó ígéretét, miszerint az augusztus 4-i határidőre minden a helyére kerül. A szegedi már eddig is a földkerekség legjobb kajak-kenus pályája volt, a fejlesztéssel még jobb szolgáltatást nyújthatnak a szervezők. Schmidt Gábor kiemelte az úgynevezett spider kamerarendszert, amely tovább fokozza a tévés közvetítés élményét.
Storcz Botond szövetségi kapitány úgy fogalmazott: a felkészülés a célegyenesbe ért, és a londoni kvóták megszerzése mellett tíz érem kiharcolását tűzi ki a csapat elé célként. Saját pályafutására visszaemlékezve elmondta, versenyzőként egy-egy vb-n, illetve Eb-n négy ezüstöt szerzett Szegeden, a hiányzó aranyért most remél kárpótlást.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!