Uruguay nyerte az idei labdarúgó Copa Américát, valamint a kontinensviadal sportszerűségi versenyét; ismerve a gárda hosszú évtizedek óta megszokott kőkemény játékstílusát, egyértelműen utóbbi a nagyobb meglepetés. Elvégre már a tavalyi világbajnokságon is a legjobb dél-amerikai csapatnak bizonyult negyedik helyével. Ettől persze még a földrész két futballóriása, a címvédő Brazília és a házigazda Argentína számított favoritnak. Gyengélkedésük viszont történelmi lehetőséget adott az uruknak, akik a Paraguay ellen vasárnap este 3-0-ra megnyert döntő után immár egyedül vezetik a Copa-győztesek örökranglistáját tizenöt diadallal. Ráadásul a tizennégyen ragadt argentin szomszédok orra alá 1916 és 1987 után harmadszor sikerült borsot törniük az ottani végső győzelemmel.
Uruguay legutóbb 1995-ben, hazai pályán ért a szubkontinens csúcsára, akkor Enzo Francescoli emelhette fel elsőként a trófeát mint csapatkapitány, most ez az örömteli feladat Diego Luganóra hárult. Ezúttal tehát nem a legfényesebb csillag viselte a karszalagot, mint tizenhat éve, mert ugyan a Fenerbahce légiósa kétségkívül jó védő, de a prímet nem ő, hanem Luis Suárez és Diego Forlán vitte. Előbbit választották a torna legjobb játékosának, utóbbi pedig szinte minden lehetséges csúcsot megdöntött. A fináléban szerzett két találatával beállította az uruguayi válogatott eddigi legeredményesebb gólszerzője, az 1930-ban vb-t, 1924-ben és 1928-ban olimpiát, valamint négy Copát nyert Héctor Scarone 31 gólos rekordját. Emellett 1999 óta összesen 82-szer húzta fel magára a céleste mezét, ezzel a torna ideje alatt egyedüli csúcstartóvá vált. Mint ahogy azzal is, hogy famíliájában ő a harmadik, aki kontinensviadalon első válogatott tagja lehetett.
– Édesapám és az anyai nagyapám (a hétszeres bajnok, Libertadores- és Interkontinentális Kupa-győztes Pablo Forlán, illetve Juan Carlos Corazo – a szerk.) is megnyerte a Copát, nagy büszkeség ez a családunk számára. Mint ahogy az egész országnak is. Nehéz döntőt vívtunk, de a jó kezdés és a gyors gól után kedvező helyzetbe kerültünk. Hosszú évek közös munkájának köszönhető ez az eredmény – mondta az Atlético Madrid 32 éves csatára, aki a tavalyi Európa-liga-siker, valamint a dél-afrikai vb legjobbjának járó Aranylabda megszerzése után pályafutása újabb szép állomásához érkezett.
Mint ahogy Liverpoolban légióskodó csatártársa, Luis Suárez is. – Igazi csapatként játszottunk. Úgy gondolom, ha ennyire összeáll egy válogatott, mint mi, akkor elérheti a céljait – mondta az idei Copa legjobbja. S hogy az uru térhódítás teljes legyen, a torna legígéretesebb fiatal játékosának díját Sebastian Coates, a Nacional húszéves védője kapta.
A mindössze szűk három és fél millió fős ország labdarúgói a húszas–harmincas, illetve az ötvenes években olimpiákat és világbajnokságokat nyert nagy elődöket idézik, hiszen a nagyválogatott mellett az utánpótlásban is villognak: az idei U17-es vb-n döntőt játszhattak tehetséges fiataljaik. A Copa-siker egyben azt jelenti, hogy Uruguay a házigazda Brazília, valamint Spanyolország, Mexikó és Japán társaságában biztosan ott lesz a 2013-as Konföderációs-kupán. Oscar Washington Tabárez szövetségi kapitány viszont nem ide, hanem a vb-selejtezőkre tekint előre: „Természetesen nagyon örülünk a Copa-győzelemnek, amely a tizenötödik volt a sorban, s azoknak ajánlom, akik az előző tizennégyet megnyerték. A vb-selejtező viszont teljesen más, ott nem egyetlen helyszínen játszod a mérkőzéseid, idegenben az ellenfélnek ott van a hazai pálya előnye.” Azért ne féltsük a tapasztalt mestert, hiszen 2010 előtt már 1990-ben is vezette világbajnokságon az égszínkékeket. Ha ebben az ütemben fejlődik a csapata, nem lehet kérdéses az újabb részvétel, legfeljebb a végeredmény.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!