Norvégiát sokkolta a gyilkosság, az áldozatok emlékére bemutatott istentisztelet idején a zsúfolt templomba be sem lehetett jutni, a tömeg az épület előtt állt. Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök, aki a megemlékezésen könnyeivel küszködve beszélt az egybegyűltekhez, nemzeti tragédiának nevezte a merényletet.
A rendőrség rövid nyomozása egyelőre nem vezetett eredményre, nagyon valószínű, hogy a gyilkos egyedül hajtotta végre régóta tervezett tettét. „A társadalomra, struktúráira és irányítási rendszerére akart csapást mérni. Véleménye szerint ez csak forradalom segítségével lehetséges” – mondta az ügyvéd. A „tősgyökeres” norvég Anders Behring Breiviket terrorizmussal vádolták meg, ma hivatalosan is vád alá helyezik. A rendőrség vasárnap közölt adatai szerint 92 ember életét követelte a kettős merénylet. Kilencvenheten sebesültek meg, közülük hatvanheten az utoyai lövöldözésben, harmincan pedig az oslói robbantásban. Több eltűnt után még kutatnak Utoyán, a gyanú szerint az ifjúsági tábor lakói közül többen a tó felé menekültek a lövöldözés elől, és a vízben lelték halálukat. A holland iszlámellenes, szélsőséges Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders is elítélte a támadásokat, kijelentve a gyilkosról: „Ez egy erőszakos és beteg pszichopata. A PVV irtózik mindentől, amit képvisel és amit tett.” Az Egyesült Államok, az EU és a NATO vezetői után Oroszország elnöke is a lehető legkeményebb szavakkal ítélte el a szörnyű bűntetteket, amelyeket semmi sem indokolhat.
*
Utólagos kutatással kiderült, Breivik a mészárlás előtt egy 1500 oldalas, angol nyelvű írásban fejtegette tettének szükségességét. Az internetre feltett szövegben az áll, miként kell a fegyveres harcra felkészülni, így például kis gazdaságot létrehozni, amely vásárolhat nagy mennyiségű műtrágyát bombakészítés céljából. Ugyancsak azt ajánlotta, hogy mindenki csatlakozzon lövészklubokhoz, ezzel könnyebben juthatnak fegyverekhez, ahogy ő maga is egy Glock 17-es félautomata pisztolyhoz. Igen aktív volt az interneten, kapcsolatban állt szélsőjobboldaliakkal, önmagát kereszténynek és konzervatívnak vallotta a Facebook közösségi oldalon. Bejegyzéseiben elítélte a mozlimokat, akik szerinte gyarmatosítani akarják Európát, és árulóknak nevezte azokat, akik engedik ezt. A férfi Oslóban született és ott is járt egyetemre, később egy kis gazdaságot vezetett, bár vélhetőleg ezt kizárólag azért tette, hogy később ennek jogán megvehesse a műtrágyát. A rendőrséggel azelőtt soha nem került összetűzésbe. Egy ismerőse szerint Breivik néhány évvel ezelőtt kezdett komolyabban radikalizálódni, fiatal korában még közel-keleti származású barátja is volt. Breivik korábban tagja volt a szélsőjobboldali Haladás Pártnak, ám már hat éve nem vett részt semmiféle eseményben. A Haladás Párt a norvég parlament második legerősebb szervezete, amely ugyancsak elhatárolódott egykori tagjának tettétől.
Knut Storberget norvég igazságügy-miniszter közölte, a mészárlás biztosan meg fogja változtatni Norvégiát. „Remélem, ezután jobban tudjuk majd értékelni a fiatalok és mások által végzett demokratikus munkát a politikai és egyéb szervezetekben” – hangsúlyozta. A norvég média azonban nagyon aggódik, attól tartva, hogy a régi, nyitott országnak vége. Norvégia roppant büszke arra, hogy politikusai nem zárkóznak el a lakosságtól, a miniszterelnökkel bármikor találkozni lehet az utcán, rendőrsége soha nem tart erődemonstrációt.
Ez utóbbi a hétvégén végzetesnek bizonyult, hiszen a rendőrök a riasztások után 50 perccel érkeztek csak az ifjúsági tábornak otthont adó szigetre. Húsz percig tartott az út autóval – mivel épp nem volt szabad helikopter –, a parton pedig húsz percig kerestek egy megfelelő csónakot. A beszámolók szerint a szigetre lépő Breivik rendőrruhához hasonló öltözékben volt, a fiatalokat maga köré szólította, majd másfél órán keresztül megállás nélkül lőtt mindenkire. A szemtanúk szerint a reggeli oslói robbantás eseményeiről beszélgettek, amikor megjelent Breivik, aki néhány szó után mészárlásba kezdett. Állításuk szerint a gyilkos nem volt feldúlt, egyetlen szót sem szólt a másfél órás vérengzés során, és „soha nem futott, csak sétált”.
publicisztika a 7. oldalon
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!