Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen, illetve elvesztette a Zalaegerszeg a labdarúgó NB I-ben. Ebből kikövetkeztethető a második forduló tegnapi nyitómérkőzésének a végeredménye: ZTE–DVSC 0-2.
Kondás Elemér együttese viharosan kezdte a bajnokságot, 5-2-re kiütötte a Vasast, s akár 10-2 is lehetett volna a vége. Az előző idény negyedik helyezettje viszont 4-1-re kikapott Diósgyőrben – s tegnap hazai pályán sem tudott javítani. Erre magyarázatul szolgálhat az is, hogy Csank János nem számíthatott hat sérült játékosára. A ZTE az első félidőben fordíthatta volna a maga javára a találkozót, ekkor több helyzete volt, ráadásul a hajdúságiaknál a 17. percben megsérült Bódi, Yannick állt be a helyére. A 24. percben gólt szerzett a Debrecen, de Szabó Zsolt játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A második félidőben a DVSC átvette a játék irányítását, s két perc alatt eldöntötte a meccset. A 77. percben Kulcsár, a 79.-ben pedig Yannick mattolta Vlaszákot.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó