A harmincháromként közismert chilei bányászok története egy évvel ezelőtt, tavaly augusztus 5-én kezdődött, amikor Chile északi részén, az Atacama-sivatag régiójában háromszáz méterre a felszíntől beomlott San José arany- és rézbánya. A baleset miatt a vájárok csapdába estek, s csak 17 nappal később bizonyosodott be, hogy a férfiak még időben eljutottak egy 700 méter mélyen fekvő menedékhelyhez. Ekkor sikerült ugyanis a munkásoknak egy fúrógép fejére rögzített papírossal értesíteni a külvilágot arról, hogy mindannyian jól vannak. A felfedezés nyomán kelt örömöt hamar beárnyékolta, hogy kiderült, négy hónapba is beletelhet, míg el tudják érni a mentőalakulatok a lent rekedteket. A szakemberek egy szűk járaton át először vizet, élelmiszert, lámpákat és kommunikációs eszközöket juttattak le a mélybe, a vájárok pedig videofelvételeken üzentek rendszeresen a szeretteiknek. Távkapcsolat segítségével orvos is beszélt a bányászokkal, és bár mindvégig tűrhető testi és lelki állapotban voltak, 18 nap alatt 8-9 kilót fogytak. Volt, aki egy szabadon maradt járatban rendszeresen futott, hogy megőrizze a szellemi és testi épségét, de az idő előrehaladtával egyre többen érezték úgy, annak sincsen értelme, hogy felkeljenek. Egy részük alkohol-elvonási tünetekkel küzdött – olvasható a távirati iroda emlékeztetőjében.
2010. augusztus 31-én kezdődött meg a 70 centiméter átmérőjű alagút kifúrása. Miközben egyre közelebb kerültek a mentőalakulatok a föld alatt rekedtekhez, a bányászokra is nagy feladat hárult: mintegy 3000 tonna lezúduló kőtömeget kellett eltávolítaniuk. Ahogy telt az idő, egyre nagyobb nemzetközi figyelem összpontosult az akcióra. Imádkozott a férfiakért a pápa, és jókívánságait fejezte ki többek közt az amerikai elnök is. Végül október 9-én érték el a fúrók a menedékhelyet és két nappal később egy speciális kabin segítségével elkezdték egyenként a felszínre hozni a férfiakat. A mentést, amelyet élőben közvetítette a televízió, legalább egymilliárd ember kísérte figyelemmel a készülékek elől.
A vájárok többsége a szabadulás után idővel depressziós lett, sokukat a mai napig rémálmok gyötrik a történtek miatt. Hirtelen jött „sikerük” okán ráadásul sokan megorroltak rájuk a mélyszegénységben élő közösségből. Vannak köztük olyanok, akik képtelenek visszatérni a föld alá, de a férfiak többsége idővel ismét a bányák sötét járataiban vállalt munkát, mivel máshol nem tudott elhelyezkedni.
Múlt hónapban 14-en méltányossági nyugdíjat kértek a chilei kormánytól, ügyükben még nem született döntés. A férfiak ezen túl két pert indítottak kollektívan: az egyik (amelyben 31-en vesznek részt) az állam ellen indult, amiért a politikusok annak ellenére hagyták üzemelni a bányát, hogy régóta közismert volt, mennyire veszélyes. A másik keresetet a bánya tulajdonosai ellen nyújtották be mulasztás miatt. Míg az állam ellen indított perben fejenként 541 ezer dollárt követelnek kártérítésként, a cég ellen vívott másikban nem határozták meg követelt öszszeget – jelentette a The Washington Post. A chilei állam közben jogi úton próbálja behajtani a társaságtól a mentőakció 20 millió dolláros költségét.
A chilei elnök kezdeményezte, hogy a beomlott bánya közelében fekvő Copiapóban a baleset évfordulóján tartsanak egy központi ünnepséget. Ezt az ötletet azonban több politikus is félresöpörte arra hivatkozva, hogy a rendezvény pusztán sajtófogás.
origo.hu
Szijjártó Péter tíz éve tette le a hivatali esküjét - videó
