Együtt a fekete és a reményrózsaszín

A Vasas labdarúgócsapata két mérkőzés után pont nélkül, 3-7-es gólkülönbséggel áll az NB I-es tabellán. Az elmúlt hetek, hónapok hírei alapján egyesek úgy gondolják, ez szinte törvényszerű. Faragó Attila igazgatósági elnök szerint ellenben inkább az a törvényszerű, hogy a gárda összerázódik, magára talál, és teljesítve a célkitűzést, az első hat között végez majd. Nem is meglepő. A magyar futballnak ugyanis vannak feketére festett és „reményrózsaszínűre” pingált klubjai is, de e két árnyalat a közelmúltban egyszerre csak a Vasast jellemezte. A többségi tulajdonossal folytatott beszélgetésben e kettős kommunikációt igyekeztünk feloldani.

Tényleg semmi pánik? – tértünk máris a lényegre.
– Miért lenne? Jó a csapat.
– Csakhogy nullapontos, és nem a spanyol, hanem a magyar ligában.
– Mert a játékosoknak össze kell szokniuk. A nyitó fordulóban hat-hét olyan labdarúgóval álltunk fel, akik szinte csak a mezek alapján tudták megkülönböztetni a társaikat az ellenféltől. Arról nem beszélve, hogy néhányan az ide kerülésük előtt alig edzettek, illetve eltérő edzettségi állapotban érkeztek.
– Kötelezte a vezérkart bárki is arra, hogy a felismerhetetlenségig átalakítsa a keretet? Egyáltalán, kényszerből vagy tervszerűen tették?
– Mindenféleképpen tervszerűen. Tavaly a bajnokság félidejében szálltunk be a Vasasba, akkor nem nyúlhattunk bele a csapatba. Az alapvető célunkat teljesítettük, bent maradtunk, sőt, a tavaszi idény eleje remekül sikerült. De azt az első pillanatban kijelentettük, hogy az új évadra új célt tűzünk ki, és akik maradnak, azért maradhatnak, akik pedig jönnek, azért jöhetnek, mert bízunk bennük.
– Elment egy csapatnyi játékosuk, köztük magyar szinten jó nevek is. Azt állítja, így is akarták, egyikükért sem kár?
– Minden jó játékosért kár, de azokat engedtük el, akik a mi elképzeléseinkbe nem fértek bele.
– Ki az a mi?
– Ez jó kérdés.
– Köszönöm, cserébe kérnék egy jó választ. Komjáti András vezetőedző például benne van a „mi”-ben?
– Nyilván, de az is érthető, ha a tulajdonos is szóhoz jut. Három, négy, esetleg öt ember hozza meg a döntéseket, adott esetben véleményütközések árán is.
– Tavasszal öltözői válságtanácskozásról, csúszó fizetésekről szállingóztak a hírek, amelyeket a futball kft. vezetősége cáfolt vagy elbagatellizált, a Vasast folyamatosan kettős kommunikáció jellemezte. Hol az igazság?
– Teljesen rendben vagyunk. Minden vállalkozás életében elképzelhetők csúszások, de nálunk most nincsenek, mint ahogyan feketepénzek, sőt, szürkék sem. Korábban sem anyagi gondjaink voltak, hanem a játékosok szerződéses konstrukcióit szerettük volna átalakítani, tisztába tenni. Mert így, hogy lehetőség nyílik a társasági adóból levonható sporttámogatások igénybevételére, és ezzel természetesen mi is élni szeretnénk, nonszensz lenne, ha azok részesülnének adópénzekből, akik eközben meg akarják úszni az adófizetést.
– Logikusan, korrekten hangzik, először találkozunk személyesen, semmi okom rá, hogy kétségbe vonjam, így is gondolja. De ha ezt minden érintett számára nyilvánvalóvá tette, mégis, mi az oka a több hónapos angyalföldi riadalomnak?
– Az, hogy a labdarúgásban is, mint minden egyéb vállalkozási formában, létezik egyfajta belső ellenállás az újjal szemben, főleg, ha az az új valami mást, máshogyan akar. Ha ez egy textilüzemben történik, a kutyát sem érdekli, kisebb ordítozás és hiszti után minden a helyére kerül. A futball azonban reflektorfényben van, ráadásul a sajtó a játékos, az elszenvedő fél véleményére kíváncsi elsősorban. Késnek a pénzek, olvasható a lapokban, de az már nincs ott, hogy azért késnek, mert vagy normális szerződés és számla alapján fizetünk, vagy sehogy.
– Maradva az ön hasonlatánál, egy textilüzemben a tulajdonos nyilván azt tesz, amit akar, mert annak a vállalkozásnak nincsenek „szurkolói”. A Vasasnak ellenben még vannak, és őket elsősorban az eredmény érdekli.
– Minket is érdekel. Ha az öszszeszokottsággal és az erőnléttel sem lesz baj, ez a csapat be fog jutni az első hat közé a bajnokságban, arra lett teremtve. És természetesen a szurkolóink is nagyon fontosak. Egy kimutatás szerint 140 ezren vallják magukat Vasas-szimpatizánsnak, őket kellene felébreszteni, visszahozni. Még a Délvidéken is, ahonnan származom, pár ezren azzal kelnek reggelente, hogy hajrá, Vasas!
– Ön is azzal kelt?
– Én nem.
– Tehát nem a szíve, hanem az esze hozta Angyalföldre. Miért? Üzletemberként mit lát a magyar futball egy ma már hányatott sorsú fővárosi csapatában? Ki és hogyan realizálna itt nyereséget?
– Azért három-négy éve a Debrecen is tisztességes nyereséget termel. Rendszeresen kijut a nemzetközi porondra, stabil a szurkolótábora és a szponzori köre, képes értékesíteni játékosokat. Mi is e területeken látunk lehetőséget.
– Szóval nem az ingatlanban? Hisz mint bizonyára tudja, a magyar futball minden újonnan érkezett befektetőjére, tulajdonosára rásütik: csak az ingatlan érdekli.
– Minket aztán biztosan nem. Hiszen a terület nem is a miénk, nem is a sportklubé. Ha valami nem foglalkoztat, hát akkor az ingatlan nem.
– Nem úgy, mint a jövő szerdai centenáriumi mérkőzés, amelyen a Puskás-stadionban az AS Romát fogadják. Hány nézővel lenne elégedett?
– Húszezerrel.
– Nem túl merész?
– A világ élvonalába tartozó csapatot látunk vendégül, amely legjobb összeállításában, Tottival és új igazolásaival érkezik, nálunk lehet majd először látni az új Romát. Ezért nemcsak Vasas-drukkerekre számítunk, hanem rengeteg sportbarátra, futballünnepre.
– Ha választhatna, hogy a Vasas mikor nyerjen, szombaton, 1500 néző előtt Kispesten, a bajnokin, vagy jövő szerdán, a Roma ellen, hogyan döntene?
– Nyerjünk 1-0-ra a Honvéd ellen, és játsszunk egy csodálatos 3-3-at a Romával!