Csaknem 300 tudósításban számolt be Magyarország soros európai uniós elnökségéről az a 25 egyetemi és főiskolai hallgató, aki részt vehett a Fiatal Európa-szerkesztőség programban az előző fél évben – adta hírül a távirati iroda. Óriási lehetőség volt ez a program a részt vevő diákoknak, hogy egy ilyen pörgős, ugyanakkor Magyarország számára ennyire fontos rendezvénysorozat kulisszái mögé bepillanthassanak, és tudósíthassanak róla akár a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Guardian újságírói mellől – szólt a kezdeményezésről annak tegnapi budapesti záró sajtótájékoztatóján a magyar EU-elnökség szóvivője.
Bakos Piroska beszámolója szerint a 25 diák újságírót csaknem 160 jelentkező közül választották ki. Nem volt kritérium, hogy a résztvevők kommunikáció szakon tanuljanak, a 18–24 év közötti hallgatók számára meghirdetett programban elvárták azonban a magas szintű nyelvtudást. Végül színes csapat jött össze: a szerkesztőségbe pécsi, szegedi, debreceni és budapesti hallgatók egyaránt bekerültek, és kárpátaljai és Brüsszelben élő tudósító is erősítette a csapatot – fűzte hozzá. A Fiatal Európa-szerkesztőség tagjai a soros magyar elnökséghez kapcsolódó eseményekről, a sajtónyilvános szakmai rendezvényekről és az elnökséghez kapcsolódó kulturális programokról tudósíthattak. A program lelkes résztvevői interjúkat készítettek például Herman Van Rompuyjel, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnökével, Catherine Ashtonnal, az EU külügyi képviselőjével, Andrulla Vasziliu oktatásügyért és kultúráért felelős biztossal, Andor László szociális ügyekért felelős biztossal.
Kiderült, hogy miért fontos az árvíz utáni fertőtlenítés