Elévülés

A hírek szerint elévült az őszödi beszédben megvalósult választási csalás bűncselekménye. Nem mintha az elmúlt öt esztendőben bárki is komolyan bizakodott volna abban, hogy pont ez lesz Gyurcsány Ferencnek az a tette, amely az igazságügyi szervek által is elnyeri méltó büntetését. S ha mégis reménykedett valaki, hogy a választókat megtévesztő átverések nyomán miniszterelnöki bársonyszékhez jutó Gyurcsány ezen manővereiért rács mögé vonul, most csalódottan sóhajt fel, hogy ezt is megúszta a … (ide mindenki gondoljon olyan minősítő jelzőt, amilyen ízlésének és vérmérsékletének megfelel). És ha az őszödi beszédet kipipálhatjuk a Gyurcsány büntethető bűncselekményeit elősoroló bűnlajstromról, marad még ott tétel elég, a lelkünket mégis meglegyinti valami sajnálkozással vegyes lemondó fuvallat. – Elévült – préseljük a fogaink között, persze jogilag, de elévült-e valójában, a hatásaiban, elévült-e az örökség, amit maga után hagyott? Elévült-e az egész lakosságot elszegényítő, milliókat megnyomorító következményeiben, a lelkeket, az emberek tartását romboló, a választók tömegeit lekezelő, elbutító érvényességében? A hétköznapok embere nem jogászként gondol az elévülésre, elévült mindaz, ami lecsillapodott, elnyugodott a szívében, helyére került a gondolkodásában. Gyurcsány még nem jutott idáig. A jelenleg körülötte folyó, a mentelmi jogról szóló huzakodás kevésbé érinti meg az embereket. A sukorói panama terve soha nem lesz oly valóságos, mint az őszödi beszéd, s végződjék akárhogy is a sukorói átverés, soha nem érzik az emberek olyan megbocsáthatatlan bűnnek, mint a „Nagy Hazugságot”. Megbocsáthatatlan, de elévült bűn. Az emberek amúgy is ambivalensen viszonyulnak az elévülés jelenségéhez, hiszen ez az ősi jogi intézmény csak a rendszerváltás után nyert nálunk valóságos létet. A létező szocializmusban beszéltek róla, de akkoriban minden bűncselekményért lecsuktak, minden szabálysértésért elmarasztaltak valakit, az elévülés csak afféle jogi könyvekben létező, elvi lehetőség volt. S persze a sokat emlegetett, „a háborús bűnök nem évülnek el” szlogen, aminek gyakorlati alkalmazására nálunk alig került sor, mert a zuglói nyilaspert leszámítva minden háborús bűnöst szinte azonnal elkaptak.
Aztán a rendszerváltáskor kiderült, hogy a békeszerető erők jelentős része maga is háborús bűnöket követett el, de ők megúszták a börtönt, mert az ő háborús bűneik elévülnek. Nyilvánvalóvá lett, hogy az elévülés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az elkövetők kiket mészárolnak le. A politikai korrektség tiltja, hogy megnevezzük, kinek a kiirtása válik egy idő után kötelezően megbocsáthatóvá, s kinek az elpusztítása marad örök időkre elévülhetetlen. De az igazságtétel elmaradása egyáltalán nem indokolhatja, s főleg nem legalizálhatja azt a tényt, hogy a jogállam megteremtésével az elévülés lett a közbűntényes, főleg a gazdasági bűnözők büntetés alól való kibújásának legegyszerűbb és leghatásosabb eszköze. Nem rólunk van szó. Mert ha tartozunk az APEH-nek 100 forinttal, az öt év után elévül, de a fizetést úgy- sem kerülhetjük el. Ezzel szemben Gyurcsánynak nem az őszödi beszéd az első ügye, amelyik elévült. De a furcsamód mindig a szocialistákhoz kapcsolható, primitív piramisjátékot játszó, hangzatos nevű befektetési cégek aljasságai is rendre elévülnek olyan pitiáner és átlátszó bírósági trükkök bevezetésével, hogy a károsultak tehetetlen kínjukban már-már a halálbüntetés visszaállítását áhítozzák, de nem az elkövetők, hanem az igazságügyi apparátus számára.
A jog szolgáltatta elévülés soha nem hoz belenyugvást.