Egy év alatt nem múlnak el olyan tapasztalatok, melyeket az emberek az elmúlt nyolc évben megszereztek – vallotta be a köztévében Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő. – Nem engednek ki a büntiből ilyen könynyen, meg kell érte dolgozni – fogalmazott Tukacs, aki arról is beszélt: vágyik rá, hogy a támogatottságuk folyamatosan emelkedjen.
Eközben a Népszabadság arról ír, hogy augusztus végére elkészülhetnek az MSZP pártfinanszírozásának átalakítására vonatkozó reformtervek. A gazdálkodás átalakításával foglalkozó munkacsoportot Tukacs vezeti és részt vesznek benne a párt pénzügyi szakemberei is. A Népszabadság szerint a Tukacs által elnökölt központi pénzügyi ellenőrző bizottság konzultatív szerepet kapott a munkában. A reformok kidolgozásában részt vesz Herczog Edit európai parlamenti képviselő is, aki külföldi tapasztalatokkal segítheti a folyamatot, hiszen ő az európai szocialista frakció kincstárnoka. A lapnak Tukacs elmondta, a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által elindított pártszavazás végeredménye is azt mutatta, hogy a párttagok fogékonyak erre a témára és elvárják a minél átláthatóbb, nyitottabb gazdálkodást. Közel ötven javaslatot fogalmaztak meg, ezeket a pénzügyi ellenőrző bizottság következő ülésén fogják tovább formálni.
Felmerült például, hogy a pénzügyi ellenőrző bizottság rendszeresen tartson nyílt napot a párttagok számára, ahol bárki javaslatot tehet a gazdálkodással kapcsolatban. Az egyik legfontosabb újítás várhatóan az lesz, hogy szakítva az eddigi hagyományokkal, ne csak készpénzben, hanem elektronikusan is lehessen tagdíjat fizetni a jövőben.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!