Gedeon József, a gyulai Shakespeare-fesztivál igazgatója a bejelentésre reagálva lapunknak elmondta: azt reméli, a gyulai seregszemle most még inkább bekapcsolódhat a nemzetközi színházi élet vérkeringésébe. – Hét évvel ezelőtt kezdtük, de már az első pillanattól jeles külföldi rendezők voltak a vendégeink, és a legjobb magyar rendezések közül is vendégeskedett néhány külföldön – idézett fel néhány jelentős pillanatot a fesztiváligazgató. – Korábban már megalapítottuk az európai Shakespeare-fesztiválok hálózatát, amely ma is működik. Ennek a szervezetnek jelenleg nyolc európai fesztivál a tagja; a gyulai fesztivál sokat profitált ebből az együttműködésből is. A Shakespeare Networkkel szemben a Shakespeare Theater Association nem európai, hanem amerikai alapítású szervezet, amely most kezd el nyitni Európa felé – magyarázta Gedeon József, aki úgy vélekedett: az új tagság révén lehetőség nyílhat meghívni olyan nívós előadásokat, amelyek más fesztiválokon is szerepeltek korábban. – Sokszor szomorúan látom, hogy a nagy fesztiválokon kevés magyar bemutatkozás van. A magyar kulturális szervezőknek nagyobb gondot kellene fordítaniuk erre – vélekedett Gedeon József.
A Gyulai Várszínház a teátrumi munka mellett a zenei életben is próbálja megvalósítani ezt a modellt: a hét végén huszadik alkalommal rendezik meg a Gyulai jazz- fesztivált, ahol a magyar jazz legjava mellett idén is meghallgathatjuk egy világsztár produkcióját: ma este Victor Bailey basszusgitáros és együttese lép fel a városban.
Egy kecskeméti nő olyan hálás volt az orvosnak, aki megmentette az életét, hogy meztelenül ment be hozzá