Halálba menekült adósok

Ha szigorúan betartanánk az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait, amit az öngyilkosságok sajtóban történő bemutatásával kapcsolatban fogalmazott meg, szinte lehetetlenné válna, hogy egy olyan jelenség hátterére hívjuk fel nap mint nap a politikai elit döntéshozó részének a figyelmét, amely most már százezrek életét teszi tönkre. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában megtiltja a sajtónak, hogy az öngyilkosság módját, helyszínét, lehetséges okát, illetve magát a hullát bemutassa, és hogy a tragikus eseményről a címoldalon számoljon be. Mintaként azt a nyolcvanas évekbeli osztrák példát állítják elénk, amikor a média négy évig nem számolt be a metróban történt öngyilkos eseményekről, és ennek hatására állítólag a szerelvény alá ugrók száma hetven százalékkal csökkent. Arról nem szól a fáma, hogy az osztrák eltökélt öngyilkosjelöltek milyen önkéntes halálnemet választottak a metró kerekei helyett.
Mindazonáltal valóban lehet abban valami, hogy a sajtónak önmérsékletet kellene tanúsítania, nem lenne szabad hozzájárulni a még hezitálók öngyilkos szándékának megnöveléséhez, és nem kellene részletes és alapos ötleteket adni a végrehajtáshoz. Ugyanakkor ha egyre többen dobják el az életüket azért, mert – túlnyomórészt – önhibájukon kívül kerülnek kilátástalan élethelyzetbe, mert szinte semmi esélyük sincs a gödörből való kimászáshoz, akkor akár brutálisan nyers eszközökkel kell bemutatni azoknak az emberi életeknek a befejezését, amit egy kegyetlen világ elleni utolsó tiltakozásként választottak az öngyilkosságba menekülők. Különben tényleg értelmetlen lenne az önként vállalt haláluk.
Április elején Csepelen, a temetővirág nevű Krizantém utca egyik lakásában találtak rá arra az 53 éves férfira, aki önkezével vetett véget életének. A férfi kilátástalannak ítélte a további életét, ezért lett öngyilkos. Áprilisban Újpesten, miután felgyújtotta lakását, kiugrott a nyolcadik emeletről egy középkorú férfi. Ki akarta lakoltatni a bírósági végrehajtó három rendőrjárőr segítségével, amikor ki akarták nyitni lakása ajtaját, akkor lobbantotta lángra az előre odakészített papírszemetet, majd a mélybe vetette magát. A zuhanást túlélő öngyilkosjelölt ellen még „közveszélyokozás” miatt büntetőeljárás is indult, ha még nem bolondult meg teljesen, az eljárással biztosan rátesznek még egy lapáttal a bajára.
Ez év május végén öngyilkos lett az egyik megyei rendőrkapitányságon egy rendőr alezredes. A magas rangú rendőrtisztet a befizetetlen számláira borulva, vérbe fagyva találták meg. Rendőrkollégái között általános volt a vélemény, hogy a rendőrtiszt azért vetett véget az életének, mert nem tudta törleszteni svájcifrank-alapú devizahitelét. Nem volt képes megvárni azt a kormány által a bankszövetséggel közösen, hosszú, beláthatatlan ideig tartó egyeztetések után nagy nehezen összetákolt mentőcsomagot, amitől azt remélik, hogy majd átmenetileg megoldja az adósok gondját. Októberig kell várni erre az enyhítésre is, miközben a svájci frank árfolyama az egekbe kúszik. Az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak az ilyen tragikus ügyek, június elején egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei férfi robbantotta fel a házát, amikor kilakoltatásra került volna sor.
– A kilátástalanságban és az éhezésben elfáradtam – állítólag ezt írta búcsúlevelében egy saját életét kioltó családapa. Július közepén, Óbudán egy nő gyújtotta fel magát és házát, amikor ki akarták lakoltatni. A múlt héten pénteken hajnalban találták meg holtan azt a hatvanéves férfit, aki bérlakása erkélyére akasztotta fel magát. Környezete úgy tudja, a közüzemi tartozások okán rá váró kilakoltatás miatt döntött a halál mellett. Július elsejével feloldották a kilakoltatási moratóriumot, az úgynevezett kilakoltatási kvóta alapján történő becslések szerint idén csaknem 2800 lakást árvereznek el. Kétezer-nyolcszáz krízishelyzetbe kerülő családról kellene legalább nagy odafigyeléssel gondoskodni csak az idén.
A devizahiteles eladósodottak nagy része gyermekeket nevelő család, nagy valószínűséggel állítható, hogy valaha a közép- vagy alsó-középosztályhoz tartoztak. Még nagyobb valószínűséggel lakásra vették fel a hitelt és nem luxuscikkekre. Ha a nyomott ingatlanpiaci árak miatt mélyen a vételár alatt árverezik el a lakásukat, a kisemmizésük után még annyi esélyük sem lesz, hogy nulláról induljanak, mínuszból kell újrakezdeni, életük végéig nyöghetik az adósságukat. Családok fognak tönkremenni, szétesni a megoldhatatlan teher miatt. Az önkormányzatoknál is folyik a lakbértartozás miatt eladósodott családok kilakoltatása. Pattanásig feszült a helyzet a helyhatóságoknál, Rákospalotán önkormányzati képviselőket, köztisztviselőket fenyegetnek meg a kilakoltatásra várók, akik lehet, hogy saját maguk is devizahiteles gondokkal küzdenek.
Ember embernek lett a farkasa. Tudathasadásos állapot lehet, munkaidőben végrehajtónak, utána sorstársnak, áldozatnak lenni. Mint a munkahellyel, tisztes jövedelemmel rendelkező öngyilkos rendőr alezredes, akinek például biztosítania kellett volna a bírósági végrehajtó működésének zavartalanságát. Szakértők mondják, hogy már a két keresővel rendelkező középosztálybeli családokat is elérte a fizetésképtelenség. Sok családban fajulhat veszekedésig a vita, hogy melyiket fizessék, a hiteltörlesztést vagy a rezsit. Majdnem mindegy, hiába bűvészkednek a csekkekkel, ha nincs rokoni külső segítség, a vége ugyanaz: a csőd. És még mindig nincs családi csődvédelem. Nem lehet elmenni a bírósághoz, amely meghúzza a létminimumnak azt a határát, amely az alapvető emberi jog felségterületéhez tartozik, és amelyet írott vagy íratlan alkotmányunk nem enged se adóhatóságnak, se közművállalatnak, se banknak, se helyhatóságnak veszélyeztetni. Mert az mégsem járja, hogy az emberre a kockázatot az öngyilkosságba vezető nyomorig át lehet hárítani – egy jogállamban.
Háromszázezer család nem képes két-három hónapja fizetni a törlesztőrészleteit. Ez legalább háromszázezernyi gyereket jelent. Akinek szeptemberben iskolába kellene mennie. És csak októbertől lehet áttérni a rögzített árfolyamú hiteltörlesztésre. Nap mint nap lángolhat fel a „Hol a pénz? Nincs pénz!” típusú családromboló vita ezeknek a családoknak a nagy részénél. Mire a végrehajtó megérkezik, már csak a romokat találja, tönkrement idegrendszerű embereket, szétesett családokat, befelé forduló, riadt tekintetű gyerekeket.
Nyugat-Európa lakottabb tájain ennél nyugodtabb, kiszámíthatóbb, békésebb, boldogabb életet biztosítanak az unión kívüli államokból érkező bevándorlók számára, ha azok képesek a szorgalmas, becsületes munkára. Tényleg, vajon nem követtünk el súlyos hibát a gyermekeink, unokáink ellen, amikor azt a lelki parancsot plántáltuk beléjük, hogy itt kell boldogulniuk a szülőföldjükön, mert bármilyen mostohán is tud viselkedni néha (vagy inkább gyakran), ez a hazájuk, és kötelességük megőrizniük utódaiknak? Ma már egyre inkább meggyőződésem, hogy súlyosan tévedtünk. Már nekünk el kellett volna mennünk, ’89-ben vagy legkésőbb ’90-ben, hogy a gyerekeinket megkíméljük a fájdalmas döntéstől.
Hosszú hónapokig tartó egyeztetés után 2011-ben az úgynevezett ötpontos otthonvédelmi akciótervről a kormány Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével egyezett meg. Patai, Biszku Béla egykori veje Gyurcsány lemondása után a szocialisták egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltje volt. Talán azért volt ennyire békés a rendszerváltozás, hogy Biszku volt vejét lehessen a bankszövetség élére ültetni, hogy ő dönthessen a devizahitelesek életéről-haláláról.