Részeg volt az a gépkocsivezető, aki március 16-án a késő esti órákban a forgalommal szemben haladva Arnóth Sándor fideszes parlamenti képviselő, püspökladányi polgármester halálát okozta – adta hírül a távirati iroda a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság közleménye alapján, miután a hatóság lezárta a nyomozást. A halált okozó ittas járművezetés, illetve közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozásban a rendőrség számos tanút meghallgatott, és igazságügyi szakértőket is kirendeltek. A tanúk elmondása szerint J. Cs. aszódi lakos az M3-as autópályán a főváros irányából Hatvan felé haladt autójával, majd az 50. kilométerkő környékén megfordult, és a belső sávban elindult a forgalommal szemben. Nyolc kilométer megtétele után, az autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az ittas sofőr frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Az ütközés következtében ő maga, valamint a másik autó két utasa, köztük Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere a helyszínen életét vesztette – olvasható a rendőrségi közleményben. Ebben kitérnek arra is, hogy az érintett útszakaszon a balesetet követő percekben – a váratlan forgalmi akadály miatt – több anyagi káros baleset is történt, s feltehetően csak a járművezetők éberségének és gyors reakciójának volt köszönhető, hogy személyi sérüléssel járó baleset nem történt. A rendőrség a gyanúsított halála miatt megszüntette a nyomozást az ügyben – olvasható a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság közleményében.
Püspökladányban június 19-én Arnóth halála miatt időközi országgyűlésiképviselő-választást is tartottak, amelynek második fordulója – csakúgy, mint az első – érvénytelen lett, mert a választásra jogosultaknak csupán 23,14 százaléka járult az urnákhoz. A Hajdú-Bihar megyei városban az érvénytelenség miatt újabb időközi választást kell majd tartani.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!