A gyerekszobákban és a házhoz tartozó melléképületben termesztett kendernövényeket egy makói pár – közölte tegnapi híradásában a Police.hu. A tájékoztatás szerint a Terrorelhárítási Központ és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közös akcióban számolta fel az ültetvényt. A hatóságok július 21-én hajnalban tartottak házkutatást a családi házban, ahol összesen négyszázhatvankilenc élő virágzatú kendert foglaltak le. Előkerült további húsz kiszárított úgynevezett anyatő is. Az igazságügyi botanikus szakértő előzetes véleménye szerint jelentős mennyiségű THC-tartalmú növényről van szó. A rendőrök a házban lakó 42 éves férfit és 30 éves női bűntársát előállították, majd kihallgatásuk után őrizetbe vették. Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a bíróság lapzárta után döntött előzetes letartóztatásukról.
Emlékezetes, legutóbb július 14-én, a fővárosban ütöttek rajta a rendőrök egy drogtanyán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az ültetvényre egy Zsolt fejedelem utcai ingatlanban találtak rá; a ház több helyisége termesztőhelynek volt kialakítva a megfelelő technikai felszereléssel. A házkutatás során a nyomozók 650 tő növényt, kábítószergyanús anyagot és kábítószerrel összefüggésbe hozható tárgyakat foglaltak le, amelyek azonosítása az eljárás későbbi szakaszában az igazságügyi szakértő feladata lesz. Az ügyben három román állampolgár – egy 22 éves nő és két 28 éves férfi – ellen kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított. Csak ebben a hónapban legalább fél tucatszor fogtak el dílereket jelentősebb mennyiségű kábítószerrel szerte az országban.
Egy kecskeméti nő olyan hálás volt az orvosnak, aki megmentette az életét, hogy meztelenül ment be hozzá