Ahogyan a közönség, úgy a vendéglátó múzeummés a kínai kulturális tárca képviselői szerint rendkívüli sikert hozott a harminchárom kortárs magyar alkotó több mint háromszáz munkáját bemutató kiállítás Pekingben – idézi föl a művek fogadtatását Tóth Norbert, a budapesti Forrás Galéria igazgatója, a pekingi magyar kiállítás kurátora. Több mint kétszázezren látták a kiállítást három hét alatt, ami átlagosan napi tízezres látogatószámot jelent, s ami még az igen látogatott pekingi múzeum történetében is kiemelkedő eredmény. Fan Dian, a Kínai Szépművészeti Múzeum igazgatója így fogalmazta meg a siker okát: „Most látszik, hogy rendkívül innovatív és előremutató tendenciákat hordoz a magyar művészet… A legígéretesebb folyamatokat itt látom, Kelet-Európában, amelyek valós hagyományokban gyökereznek.” A legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a bemutatóról a kínai szépművészeti akadémia kalligráfiaprofesszora – emeli ki Tóth Norbert –, valamint Prokopp Mária művészettörténész, az ELTE művészettörténeti doktori iskolájának professor emeritusa, aki hallatlan sikernek, a kortárs művészet igazi áttörésének nevezte a tárlatot.
A kínai vendéglátók érdeklődését jelzi, hogy nyolc alkotó, Gyulai Líviusz, Orosz István Kossuth-díjas művészek grafikái, Bátorfi Andrea diasorozata, Mara Kinga és Incze Mózes festményei, Párkányi Péter, Raffai Dávid és Sánta Csaba szobrai Kínában maradnak, azokat ugyanis beválogatták a múzeum európai gyűjteményébe. Ez azt jelenti, jegyzi meg a kurátor, hogy ezeket a munkákat a legmagasabb színvonalúak közé sorolták, a nagy kínai múzeumok nyitva állnak alkotóik előtt. A kiállítással elindult egy folyamat, a többi között az, hogy a művek tudományos feldolgozása utána kínai szakemberek magyar részvétellel – nagy európai gyűjteményük kialakítása során – a magyar anyagot beépítik gyűjteményükbe, azt mintegy gerincként kezelve további országok kortárs művészetének a bemutatásához. Így a közeljövőben nyolc országból akár több száz mű is bekerülhet a múzeum állományába.
A tárlat közvetlen hozadéka az is, hogy a Forrás Galériát meghívták a pekingi Art Expóra, amelyet augusztus 18–22. között 14. alkalommal rendeznek meg a pekingi World Trade Centerben, a belváros közepén, s amelyen az idén Magyarország díszvendégként szerepel. A galéria kiemelt helyen, a bejárattal szemben kapott 135 négyzetméteres standot, a vendéglátók a magyarországi díszvendégséget jelentős összeggel támogatják. Formálódnak egy újabb, jövőre, ezúttal Sanghaj egyik legreprezentatívabb állami múzeumában létrehozandó tárlat körvonalai is, amelyen újabb harminc kortárs magyar művész mutatkozhatna be. E tárlat megrendezését valószínűleg kínai forrásokból fedezik majd, mondja Tóth Norbert, aki szerint külön öröm, hogy ezúttal a pekingi bemutatóénál is szélesebb lehet a spektrum, hiszen a képzőművészek mellett a tervezőgrafika, a fotó, az iparművészet, a design és a divat képviselői is bemutatkoznak.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!