Kocsmai rablók a paraván mögött

Egykor úri sportnak számított a családi birtok elkártyázása, mára a többségnek közrendi árnya, a játékgép jut. A kormány most arra készül, hogy betiltsa a pénznyerő automaták üzemeltetését az ivókban, esetleg kötelezővé teszi – szlovák mintára – hogy a gépeket paravánnal vagy fallal válasszák el a kocsmatértől.
Ez utóbbi megoldás pszichológiai felmérésen alapul. Állítólag ha valaki szekrényajtó mögé zárja a televízióját, azt sem bámulja nyakló nélkül, a szekrényajtó kihajtása és a paraván megkerülése nem evidencia. A kocsmárosok máris el vannak keseredve, azt mondják, lehúzhatják a redőnyt a félkarú rabló nélkül. Mi azonban tudjuk, hogy Magyarországon a kocsma az egyetlen vállalkozásfajta, amelyik nem szokott csődbe menni, nemcsak azért, mert az emberek szeretik az alkoholt, hanem azért is, mert az olyan közösségi pont, ahol a település vagy a kisebb közösségek hírei gazdát cserélhetnek.
Ebből a szempontból nézve tehát nem olyan nagy baj, ha nincs nyerőgép, mivel aki pénzt dobál, az nem szokott beszélgetni, legfeljebb kölcsön kéregetni, és mégis csak igaz, hogy családok havi jövedelme tűnik el egyik-másik rablógépben. A nyerési esélyt nehéz feladni, a szenvedély meg mégis csak szenvedély.
A Magyar Rádió műsora, az Ütköző érdekes vállalkozás, nem új, csak elfeledett rádiós műfaj felújítása, az élő rádiós vitáé. Ezzel a műfajjal sok baja volt annakidején is a szerkesztőknek, a vitázó feleket ugyanis csak név, nem pedig hang alapján lehet azonosítani, ezért ha a vitavezető nem nevesít minden megszólalást, a hallgató nem tudja, ki mit képvisel. Továbbá komoly veszélyt jelent a műsorra, ha túl sok a vitázó fél, mert abból egy idő után hangzavar keletkezik. Az Ütköző munkatársai ezeket a veszélyeket igyekeznek kivédeni, és áttekinthető számú, maximum három vendéggel jól moderált vitát gerjeszteni.
Múlt hét péntekjén a nyerőgépekről volt szó két vendéggel, Éggenhofer Zsolttal, a nyerőgépek üzemeltetőinek képviselőjével és Demetrovics Zsolt szakpszichológussal. Nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy elképzeljük, ki mit képviselt, bár némi csalódással kellett tapasztalnunk, hogy a szakpszichológus az idő múlásával egyre közelebb került a nyerőgép-üzemeltetők képviselőjéhez, hogy végül feloldódjanak a crescendóban, amely szerint a szenvedélybetegség így is, úgy is kitör, teljesen mindegy, hogy a félkarú rabló a helyi kocsmában vagy a közeli város kaszinójában van. Tehát nem paraván kell ide, hanem össznépi terápia.
A pszichológus annyi engedményt tett, hogy az alkohol felelőtlenségre csábít, tehát lehet, hogy a kocsma-nyerőgép párosítás nem a legelőnyösebb. Végül is nem történt más, csak mindenki védte a mundért, a nyerőgépes a bevételt, a pszichológus meg a terápiát, köztük ott egyensúlyozott Németh Zoltán műsorvezető, olykor a kelleténél kicsit agresszívabban, de lehet, hogy csak csiszolatlanabb stílusban, meg-megszakítva az önfeledt monológokat, közben azonban az egyetlenként, aki megőrizte a józan eszét. S bár moderátor esetében nem kívánatos, hogy véleményét a hallgatóság tudtára adja, Németh Zoltán ezúttal jól tette, mert a hallgatót képviselte.
(Ütköző, MR1-Kossuth rádió.)