Európában a hepatitis C vírus (HCV) egyik leggyakoribb terjedési módja az intravénás kábítószer-használat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Drog Fókuszpont a hepatitis-világnap alkalmából készített felmérésében. A vér útján terjedő vírus az egyik kórokozója a krónikus májbetegségnek, amely korai halálozáshoz vezethet. A betegség gyakran a megfertőződést követő számos tünetmentes év elteltével jelentkezik. Magyarországon európai viszonylatban az intravénás kábítószer-fogyasztók körében alacsony a hepatitis C elterjedtsége, területi bontásban azonban már nem ilyen egységes a kép: a fertőzöttek aránya Budapesten a legmagasabb. Egy VIII. kerületi tűcsereprogramban meglehetősen magas, csaknem 70 százalékos fertőzöttséget mértek.
A Nemzeti Drog Fókuszpont rámutatott: számos intravénás szerhasználó már az első injektálás során megfertőződik. Ennek oka elsősorban a tűk, a fecskendők és az egyéb injektáló eszközök közös, illetve többszöri használata. Az intravénás kábítószer-használók magas HCV-fertőzöttségi aránya komoly közegészségügyi problémát jelent, amit súlyosbít az a tény is, hogy sokan közülük szűrésre nem járnak, így esetleges fertőzöttségükről egyáltalán nem tudnak. Az Országos Epidemiológiai Központ vizsgálatai alapján a hazai adatok azt mutatják, hogy a hepatitis C vírus elterjedtsége az injektáló kábítószer-használók körében évek óta 25 százalék körül alakul, ami Európában alacsonynak mondható. Hazánkban a HCV-fertőzöttség gyakrabban fordul elő a női intravénás szerhasználók esetében, életkort tekintve pedig a 25 évnél idősebb intravénás szerhasználók körében.
A hétvégétől durva változás jön az időjárásban