Kultúránk legtávolabbi sarkán

A néptánc a népi kultúra leginkább közönségbarát szelete, kár lenne tagadni, és az idei csángó fesztivál nagyszámú közönsége is azt mutatja, hogy minden borúlátó huhogás dacára még mindig sokakat megfog a táncok sokszínűsége. A jászberényi fesztiválnak a gazdag táncfelhozatal ellenére mégis van egy másik vezérfonala: a rendszerváltás óta próbálják felhívni a figyelmet egy csodálatos, archaikus, de vészesen fogyatkozó magyar népcsoport, a csángók kultúrájára.

Régi motorosnak számít csángóügyben a fesztivált évről évre megrendező Jászság Népi Együttes, 1990-ben elsőként jutottak ki Moldvába gyűjtőútra. Az azóta eltelt időben nemcsak táncoltak, hanem Kárpát-medence-szerte kutatták a magyar néptánc gyökereit, és mára nem csupán a csángó magyarok, hanem a hazai hagyományőrzés egyik legfontosabb fórumává lettek. Ennek megfelelően a fesztivál is sokszínűvé vált, a közönség nemcsak csángó táncokat, hagyományőrző műsorokat láthat, hanem szinte minden magyarlakta terület néptánckincséből kaphat ízelítőt. Egy délután alatt ennyiféle táncot, népviseletet látni, tudva, hogy a néhány, egyébként szintén csodás külföldi vendéget leszámítva mindegyik magyar, szédületes élmény, és megmutat valamit abból, milyen gazdag a népi kultúránk. Kár, hogy viszonylag keveset foglalkozunk vele. Főleg egy olyan kicsi és távoli szeletével, mint amilyen a csángó hagyomány.
Délután megnézzük a moldvai és gyimesi csángó csoportok műsorait: nagyon távol áll ez attól, amit a magyar néptánc világában megszoktunk. Nincsenek repkedő, színekben gazdag ruhák, nincs a megszokott pörgés-forgás. Egészen szűk, magas derekú szoknyákban, szinte teljesen dísztelenül, apró lépésekkel járják a hagyományőrzők a méltóságteljes és kissé vontatott, szomorkás táncokat. Színessel hímzett ruhát is csak egyet látni, László Ildikóét, aki csángó népdalokat és balladákat énekel. Gondos Béla, a Lakatos Demeterről, a száz éve született csángó íróról elnevezett csángó magyar kulturális egyesület képviselője csángó témájú könyveket mutat be a családias létszámúvá apadt közönségnek. Kiderül, hogy jó páran nagyon komolyan foglalkoznak ezzel, a laikusok számára is több nagyon érdekes kiadvány látott napvilágot az elmúlt esztendőkben. Ilyen például a Csángó galuska, a kultúrtörténeti körítéssel tálalt receptkönyv, az ételek és alapanyagok ízes és találékony csángó elnevezéseivel, amelyeket szószedet segítségével azonosíthatunk. A csángó kultúrában az egyik legnagyobb szenzáció, mint arra Gondos Béla is felhívja a figyelmet, a sziszegő, archaikus nyelv, balladáinak és istenes költeményeinek különös látomásaival, amelyek szinte a Halotti beszéddel és az Ómagyar Mária-siralommal említhetők egy lapon. Már ahol még beszélik ezt a nyelvet. László Ildikó egy halottsirató előtt megemlíti: sajnos ezt most már nem engedik magyar nyelven énekelni. Szomorú, de megszokottan, majdnem természetesen cseng ez a mondat a szájából, pedig ha valami nem természetes, akkor ez biztos nem az.
(XXI. Csángó fesztivál, Jászberény, augusztus 10–14.)