Bizottsági elnöki és alelnöki, valamint tanácsnoki pozíciókat és egy igazgatótanácsi státust kínált fel Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere a városi Fidesz–KDNP-frakció tagjainak, ha az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) elérik az önkormányzatnál végzett vizsgálat leállítását – közölte a Hír TV kormánypárti politikusok nyilatkozatai alapján. A KDNP városi elnöke, Reiter István kijelentette, neki egyházügyi tanácsnoki pozíciót ajánlottak évi 720 ezer forintos juttatással. – Mindezt úgy, hogy nem vagyok tagja az önkormányzat választott testületének, egy egyszerű külső tanácsnoki tagságért kaptam volna ezt a juttatást – mondta a politikus, akitől azt várták, járjon közben Ékes Józsefnél, a körzet fideszes országgyűlési képviselőjénél az ÁSZ-vizsgálat leállításában.
Schwartz Béla a Fidesz ajkai frakcióvezetőjét is megkörnyékezte. Fülöp Zoltánnak felajánlotta, hogy létrehoznak öt bizottságot, amelyeknél két elnöki, három alelnöki, illetve egy tanácsnoki helyet a Fidesznek, egy egyházügyi kapcsolattartói, tanácsosi státust pedig a KDNP-nek adnak. A szocialista politikus emellett egy igazgatótanácsi helyet is adott volna a Fidesznek. – Ami feltűnővé vált, és furcsán éreztük magunkat, amikor szinte kimatekozta, hogy mekkora összeget jelenthet nekünk egy bakonykarsztos igazgatótanácsosi státus – nyilatkozta Fülöp Zoltán a Hír TV-nek.
Az előző ciklusban még az MSZP-frakció tagjaként is működő Schwartz a fideszes Ékes Józsefet megbeszélésre hívta. A kormánypárti politikus a találkozóra egy hangfelvevőt is magával vitt, és rögzítette a beszélgetést. „Nekünk az lenne a kérésünk, hogy rendelkezel ott befolyással, ott az ÁSZ-nál, a költségvetési bizottság tagja is vagy, ha arra kérhetnénk, hogy eljárnál az ÁSZ-nál, hogy hagyjanak békén minket, úgyis lesz itt átfogó ellenőrzés 2011 végén, 2012 elején, úgy láttam, úgyis megnézhetnek mindent. Ne mérgezzék a levegőt! – mondta az MSZP-s polgármester Ékes Józsefnek, majd azzal érvelt, hogy a Fidesznek érdeke lehet az, ha a számvevők nem folytatják a munkát. – Ha kihoznak valamit, vagy tényleg ránk akarnak, akkor rátok nézve rosszabb, hogy ti küldtétek az ÁSZ-t, mert nem jót kapunk, hanem rosszat kapunk!” – mondta Schwartz Béla.
A hangfelvételt a Fidesz eljuttatta a legfőbb ügyésznek. A párt gyanúja szerint a polgármester azért próbálta meg leállíttatni az ÁSZ-ellenőrzést, hogy elleplezze a visszaéléseket az uniós pályázati pénzekkel.
Azóta egyébként lezárult az Állami Számvevőszék ajkai vizsgálata. A számvevők egymillió forintra bírságolták az önkormányzatot a közbeszerzési törvény megsértése miatt, a számvevőszéki jelentés szerint a Veszprém megyei városban jogsértően bíztak meg több építőipari céget. Több vizsgálat azonban még most is folyamatban van. Ravasz Tibor, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség ajkai önkormányzati képviselője elmondta, több üggyel összefüggésben gazdasági bűncselekményeket vizsgálnak a rendőrkapitányságok, önkormányzati beruházásokkal összefüggésben pedig a hűtlen kezelés gyanúja merült fel.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!