Háromfajta bébikompot és kétféle járókát vont ki a forgalomból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Az eredetileg csecsemők biztonságát szolgáló eszközökről a hatóság vizsgálata után kiderült, balesetveszélyesek. Mint azt Perger Mónika, az NFH stratégiai kabinetjének munkatársa közölte, áprilisban és májusban négy héten át több száz terméket vizsgáltak meg; a járókák 16, míg a bébikompok 33 százaléka nem felelt meg az előírásoknak. – Az ellenőrzés elsődleges célja a nem biztonságos járókák és bébikompok forgalomból való kiszűrése volt, illetve vizsgáltuk azt is, hogy a RAPEX (Rapid Alert System for Non-Food Products, azaz az EU-tagországok veszélyes iparcikkekre vonatkozó katalógus) riasztórendszerben lévő veszélyes termékek ne legyenek a boltok polcain. A razzia során a kereskedelmi egységek 40 százalékánál találtunk hiányosságot – fogalmazott Perger, kiemelve: a járókák és bébikompok esetében 23 esetben feltételekhez kötötték a további forgalmazást, s 21 esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot összesen 530 ezer forint értékben. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint a leggyakoribb hiányosságok között szerepelt a használati utasítások nem megfelelő volta, sokszor nem tüntették fel azokat a termékeken, vagy az előírt figyelmeztetések hagytak kívánnivalót maguk után.
Perger Mónika szólt arról is, hogy a vizsgálat alá vett és ennek kapcsán a forgalomból kivont árucikkek mindegyikénél több hibát is feltártak. A termékek – főleg a bébikompok – nem voltak eléggé stabilak, a járókákba beszorulhatott a gyermek ujja. A visszavont termékek bekerülnek a RAPEX európai riasztórendszerbe is. Az NFH munkatársa figyelmeztetett arra is, hogy a túlzottan olcsó termékek esetében érdemes nagy alapossággal megnézni az árut. A letiltott veszélyes termékek teljes listáját olvasni lehet a hatóság honlapján, az itt lévő fórumoldalon pedig szakértők válaszolnak a beérkező kérdésekre. A mostani vizsgálat kapcsán lapunk kérdésére az NFH közölte: a kifogásolt termékeket blokk ellenében köteles visszavásárolni a forgalmazó, ám ehhez szükséges a kivonás jogerőre emelkedése, hiszen csak ezt követően lehet nevesíteni azokat.
Mit titkolnak Magyar Péterék?