Kedvezőbb eredménnyel ért véget az eurózóna vezetőinek tegnapi találkozója az elemzők várakozásánál, de a megállapodás inkább csak rövid távon oldotta meg Görögország és a közös fizetőeszköz problémáit – nyilatkozta lapunknak Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője elmondta: a görög növekedést ezek a lépések még nem fogják elindítani, ahhoz több pénzre lesz szükség, de a megszavazott intézkedések legalább kifogják a szelet a hitelminősítők vitorlájából. Az elemző szerint a csomag kedvező fogadtatását jól mutatja, hogy az euró és a forint is magára talált egy kissé, a kezdeti eufória azonban hamar véget érhet, és az árfolyamok is viszszatalálhatnak a régi értékekhez. – A svájci frank erősödő trendje nem fordul meg, az alpesi ország gazdasága ugyanis nagyon jó adottságokkal bír, és az adósságválság hullámai sem csillapodtak le teljesen a tegnapi találkozó után – jegyezte meg Suppan Gergely. Az árfolyamra az is hatással lehet, hogy az Egyesült Államok vezetői megszavazzák-e egy adósságplafon bevezetését. Az elemző úgy gondolja, a csomag egyik fontos üzenete az lehet a befektetők számára, hogy az eurózóna vezetői végre konszenzusos döntéseket tudtak hozni ezekről az égető kérdésekről.

Lefejelte a feleségébe belekötő részeg férfit, vádat emeltek ellene