Három kilométer körül mozog a méhek röptávolsága, ezért a méhészeknek rendszeresen mozgatniuk kell kaptáraikat ahhoz, hogy az apró rovarok az éppen virágzó méhlegelőkön gyűjtögethessenek. Akácvirágzáskor az akácosok mellé, repcevirágzáskor a repceföldekhez, ezekben a hetekben pedig a napraforgótáblák mellé telepítik a kaptárakat. Ha a méhész nem tudja biztosítani a méhcsaládok állandó őrzését, mindennap rettegve megy ellenőrizni: megvannak, épek-e a kaptárak, élnek-e a méhei, van-e méz a lépben, vagy a tolvajok kipergették a családi megélhetés biztosítékát?
Hogy milyen gyakoriak a kaptárlopások, azt nehéz megmondani, mert sokan nem tesznek feljelentést. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület honlapján külön rovatot tartanak fenn csak a méhlopások felsorolására, és itt csupán a nyilvánosságra került eseteket ismertetik. Van olyan hét, hogy több bejegyzéssel is bővül a lista.
Ahhoz, hogy valaki méhészkedésre adja a fejét, semmilyen papírra és végzettségre nincs szüksége, pusztán több hivatalos szervnek címzett bejelentési kötelezettségről szól a törvény. A méz nagyon értékes és drága. A piacon 2000 forint fölött jár egy üveg akácméz, a virágméz is 1600–1800 forint, bár viszonylag kevés méhészcsalád tudja így értékesíteni áruját. A nagybani felvásárlók is legalább nyolcszáz forintot fizetnek a virágmézért. Jó üzletnek tűnik tehát a méhészkedés, no meg a mézlopás. A rendszerváltozás idején csak száz körülire tehető azoknak a családoknak a száma, amelyek mézből éltek, de mára megharmincszorozódott ez a szám. A szakma – a hozzáértők szerint – felhígult. Állandó botrányok kísérik a mézek minőségi vizsgálatát (a Magyar Nemzet rendszeresen beszámol erről), 2007-ben a boltban kapható méz hetven százalékát tartották hamisnak. Mára sokat javult a helyzet, de egy tavalyi vizsgálat – amelyet lapunk munkatársai rendeltek meg – arra derített fényt, hogy a találomra kiválasztott hazai mézek felében kimutatható valamilyen mérgező hatású, az állatgyógyászatban használatos antibiotikum.
A minőségi méhészet alapos szaktudást és rengeteg munkát igényel, a méheket folyamatosan gondozni kell, akárcsak bármely más háziállatot. Aki ezt nem végzi szakszerűen, betegségek sorával találja szembe magát, amelyeket csak gyógyszerek adagolásával állíthat meg. Sokan mégis belevágnak, így rohamosan nő a piaci igény a méhcsaládokra és a kaptárakra. Egy kaptár ára – azokkal a mozgatható keretekkel együtt, amelyekre a méhek ráépítik a lépeket, melyeken élnek – mintegy húszezer forint. Egy méhcsalád pedig 30–50 ezer forintba kerül, az ár az évszaktól függ, tavasszal természetesen drágább. Bár a rovarok élete egy-két hónap, egy jól tartott méhcsalád akár húsz éven át is fennmaradhat. Ha ellopják a méheket, a méhész nemcsak a fent felsorolt beruházást „bukja el”, hanem a szezon során megtermelhető mézet sem tudja értékesíteni.
Egy kaptár megemeléséhez két ember kell, a tolvajok éjjel, amikor a méhek a kaptárban alszanak, vagy kora tavasszal és késő ősszel, amikor már nem repülnek, odaállnak melléjük teherautóval, felpakolják a „szajrét”, és nyomuk sincs többé. Akik csak a mézet akarják, azok pusztán a kereteket szedik ki, kipergetik a mézet, a méheket pedig szélnek eresztik. Ehhez ugyan kell szakértelem, a pergetéshez is meg a felbőszült méhek elleni védekezéshez is, de ennyit bárki megszerezhet alapfokú méhészeti tanfolyamon. A házi méh emberi gondoskodás nélkül elpusztul, de ez nemigen érdekli a méztolvajokat, ők húsz kaptárból nyár közepén is ki tudnak nyerni százezer forintnyi mézet. Mit számít nekik, hogy nagyon nyomott áron adják el a feketepiacon?
A legtöbb méhész úgy gondolkodik, felesleges elmennie a rendőrségre, úgysem kerül meg a tolvaj. Valamilyen módon eddig is mindenki jelölte a kaptárait, minden méhésznek van úgynevezett tir (tenyésztési információs rendszer) -száma, de a házilag készített jelölések könnyen eltávolíthatók, és az igazi értéket amúgy sem a deszkadobozok, hanem a méhcsaládok és a lépek jelentik. Megyénként általában évi két-három nyomozást folytatnak méhlopási ügyben, de az esetek túlnyomó többségében eredménytelenül zárul a tettes felderítésére tett kísérlet. „A rendőrség hozzon létre egy speciális, méhlopásokra szakosodott, három–öt fős, országos akciócsoportot, a büntető törvénykönyvben szerepeljen a méhlopás büntethetősége, a bíróságok vegyék igénybe a méhészeti szakértőket, és tegyék kötelezővé a kaptárak és a keretek jelölését” – követelte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke tavaly ősszel egy tatabányai tüntetésen, ahol kétezer méhész csatlakozott hozzá. Úgy érezték, a nyilvánossághoz kell fordulniuk annak érdekében, hogy elérjék: a kormány állítsa meg kifosztásukat! A tiltakozás kiváltó oka nemcsak általában véve a lopások elszaporodása volt, hanem konkrétan az is, hogy a környei Simon-méhészet 190 kaptárjából hatvanat elloptak 2008 novemberében. De nem csak a tolvajok okoztak nehéz órákat a családi vállalkozásnak: az érintettek úgy érezték, a hatóságok sincsenek a pártjukon.
A család a lopás észlelése után feljelentést tett, és felhasználva méhészkapcsolatait, maga is nyomozásba kezdett. A következő év januárjában rátaláltak 48 darabra eltűnt kaptárjaik közül a Zala megyei Beleznán. A kaptárakba beégetett egyedi jelölés eltávolítása gyakorlatilag lehetetlen, így tehát nem volt kérdés, hogy ki az eredeti tulajdonos. A férfi, akinek az udvarában megtalálták a lopott holmit, adásvételi szerződéssel próbálta igazolni, hogy a kaptárakat üresen vette, és ő költöztette be a méhcsaládokat. Igen ám, de a méheket 18 kaptárban elpusztulva, további harmincban pedig súlyos fertőzéstől betegen találta meg a Simon házaspár. Az új tulajdonos annyira kontár volt, hogy beszögezte a röpnyílást, ezért a méhek nem tudták elvégezni tisztuló repüléseiket, ürülékük felhalmozódott, ráadásul a téli táplálékul kapott híg cukorsziruptól mindnek hasmenése volt. Végül menthetetlennek bizonyultak, az egész állományt meg kellett semmisíteni. Nyilvánvaló, hogy aki súlyos tízezreket költ a méhcsaládjaira, az ennél jobban vigyáz rájuk. A telephelyen lévő kaptárak közül néhány tucatot felismert egy szentlőrinci gazda, de a rendőrség nem zárolta őket idejében, így nyomuk veszett. Az állítólagos adásvételi szerződésen eladóként szerepelő személyről azóta kiderült, hogy nem is létezik, a rendőrség szerint azonban mindez nem elég jogalap arra, hogy azt a személyt, akinél az elveszett javakat megtalálták, meggyanúsíthassák a bűncselekménnyel.
Simonné Benter Éva nem sokkal a tolvajlás elkövetése után hívást kapott, hogy ha fizet 300 ezer forintot, visszakaphatja méheit és kaptárjait. A bűnöző az M1-es autópálya mellé hívta a családot. Simonék természetesen rendőri kísérettel vonultak a helyszínre, ennek ellenére az autópálya leállósávjába – csaliként – kitett pénzt a tolvajok a rendőrök orra elől is el tudták vinni, méghozzá úgy, hogy a mai napig nem derült ki a személyazonosságuk. A rendőrség annyit tudott meg, hogy az elkövetők hívásai lopott telefonról jöttek. A három gyereket taníttató Simon család kiszámolta, hogy veszteségük – az elmaradt mézhozammal együtt – körülbelül ötmillió forint, ám várt még rájuk a hideg zuhany: jelentkezett egy hatvan év feletti, őstermelői igazolvánnyal rendelkező hölgy, és azt állította, hogy a visszaszerzett kaptárakban talált méhcsaládoknak ő a tulajdonosa, és jogalap nélküli haszonszerzés miatt beperelte a Simon-méhészetet, arra hivatkozva, hogy az állatkák mézének haszna őt illetné. A tavalyi többezres méhésztüntetés egyik kiváltó oka az volt, hogy a bíróság első fokon fizetésre kötelezte Simonékat. E miatt az ítélet miatt szakadt el a cérna a magyar méhészeknél, ezért (is) szervezték a tavalyi tüntetést. Simonék fellebbeztek, a per szeptemberben folytatódik. Egyébként eddig egy elkövetőt ítéltek méhlopásért másfél év letöltendő börtönbüntetésre Magyarországon, de mire a méhészeti szaksajtó közzétette a példaértékű ítéletről szóló örömhírt, a másodfokú bíróság felfüggesztettre enyhítette az ítéletet.
Nehezíti a méhészek dolgát, hogy nincs egyetlen biztosító sem, amelyik hajlandó volna biztosítást kötni a kaptárakra. Arra hivatkoznak, hogy a méhlegelőre kivitt családok nem őrizhetők megfelelő módon. Malya Péter igazságügyi méhész szakértő azt javasolja, fogjanak össze a méhészek, legeltessenek azonos helyen, és valaki mindig őrizze a kaptárakat, amelyeket eldugott helyen kell elhelyezni, meggyőződve arról, hogy sem főútról, sem vonatablakból nem lehet észrevenni őket. Ha mégis kocsival kerülgetné őket valaki, fel kell írni a rendszámát, és meg kell figyelni az arrafelé lődörgőket. A legbiztosabb az, ha a méhek zárt helyen vannak, még annak árán is, hogy a rovaroknak sokat kell repülniük, és ezzel csökken a mézhozam. A kevesebb méz is több a semminél. A szakértő kifogyhatatlan a tolvajok leleményeinek sorolásakor: leggyakoribb módszerük, hogy átfestik a kaptárt, beszögelik a röpnyílást, és oda vágnak új nyílást, ahol a tulajdonos neve volt. Malya Péter kaptárai ezekben a hetekben egy öregek otthonának udvarán állnak, cserébe néhány üveg mézért. A méhészek másik gondja, hogy nem tudnak tartós kapcsolatokat kialakítani, mert abba a táblába, ahol most napraforgó van, lehet, hogy jövőre búzát vetnek, és nem lehet használni a jól bevált telephelyet.
Többször felröppent a hír, törvény kötelezi a méhészeket arra, hogy egyedi azonosítóval lássák el kaptáraikat. Nos, ilyen törvény a mai napig nem született, de jó hír, hogy van előrelépés az ügyben. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnyert egy uniós támogatást, ennek köszönhetően úgynevezett RFID, vagyis rádiós frekvenciával működő egyedi kaptárazonosító csippel látta el minden tagját a méhcsaládszáma alapján. Több mint hatszázezer csip jutott el így a méhészekhez. A rendszer alapeleme egy pici matrica, ez kerül a keretlécre, és azonosítja a méhek tulajdonosát, a méhészt. A méhek beépítik, nem látható és nem távolítható el. A csipek darabja a méhészeknek 28 forintjukba kerül, ha valamennyien használni fogják, talán meg tudják majd védeni méheiket, azaz megélhetésüket.
origo.hu
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról
