Megszüntette a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az esztergomi Szent Miklós Alap felhasználása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával indult ügyben – tájékoztatta a Kemma.hu hírportált Tétényi Éva polgármester.
A rendőrség indoklása szerint azért nem volt bűncselekmény, hogy az önkormányzat a működési gondjait enyhítő hitel fedezeteként felhasználta az eredetileg a gyermekek felkarolására létrehozott Szent Miklós Alapot, mert ehhez a képviselő-testület hozzájárult. Amint azt az Állami Számvevőszék is megállapította, a város 2009-ben már súlyos likviditási gondokkal küzdött, ezért működőképességének megőrzéséhez gyorshitelt vettek fel, és ennek fedezetéül ajánlották fel a gyermekalap portfólióját. A rendőrség ezt a lépést szükségszerűnek ítélte, és határozata szerint nem történt bűncselekmény. Tétényi Éva a rendőrségi döntés indoklását érdekesnek minősítette.
Eközben nem sikerült megállapodnia az esztergomi képviselő-testületnek az idei válságköltségvetés módosításáról a kedd esti rendkívüli ülésen sem. Tétényi Éva ezúttal is összeveszett a helyi Fidesz-frakcióval. A vitás kérdéseket ma újratárgyalják.
Ugyanakkor a képviselők elfogadták a polgármester javaslatát a tavalyi költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítására, pályázatot írtak ki az aljegyzői állásra és megalkották az elmúlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletet. Emellett elfogadták azt a fideszes javaslatot, hogy alakuljon ideiglenes bizottság, amely előkészítő tárgyalásokba kezd a város tulajdonában lévő Dobó Katalin Gimnázium átadásáról a református egyház dunántúli egyházkerületének.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!