(mi lehetne a magyarázat )

Én nem tudom, milyen kölcsönhatásban állnak egymással a világ különböző, egymástól teljesen elütőnek látszó dolgai és intézményei. Azt gondolhatnánk például, hogy a dohányipar a gyógyszergyár antagonistája, hiszen az egyik mérgezi, a másik gyógyítani akarja az embert. Gondoljunk azonban – minden különösebb irónia nélkül – arra, hogy hányféle dohányzás elleni szert reklámoznak, nem beszélve a különböző rákellenes medicinákról, s arról, hogy állítólag létezik egy úgynevezett gyógyszerlobbi, amely, legalábbis üzleti szempontból, várakozón tekint és hatalmas erőfeszítéssel és beruházásokkal készül egy dinamikus H1N1 megjelenésére.
Végül is azt kell hinnünk, hogy a dohány- és gyógyszeriparban van valami közös, ha más nem, a hatalmas gazdagság. Volt szerencsém néhány évvel ezelőtt egy ott dolgozó (kutató biológus) rokonom jóvoltából megtekinteni az egyik legnagyobb és legkiválóbb svájci gyógyszergyárat. E kedves rokon 1956-ban távozott Magyarországról, eredeti végzettsége történész volt, mégpediglen a marxista fajtából. Jó képességeit bizonyítja, hogy Svájcban biológusdiplomát szerzett harmincegynéhány éves korában. Szemmel látható büszkeséggel vezetett végig a hatalmas üveg-, márvány-, króm-, acélépületen, amelyhez foghatót azóta sem láttam. Belenézhettem a több százezres nagyítású csúcsmikroszkópba: a vírusok akkorának tűntek, mint egy víziló. Amit ott láttam, a tudomány jól kiérdemelt luxusa volt, a korszerűség paroxizmusa. Irigykedtem és tátottam a számat. Néhány évvel később eljutottam a világ egyik legnagyobb dohányipari konszernjének ünnepi fogadására, ahol nem kellett mikroszkóp ahhoz, hogy vízilónak nézzem a homárokat. Mindezt nem szemrehányásként mondom, hiszen a világcég úgynevezett jótékonysági hangversenye után tálalták fel ezeket az ínyencségeket, s a nagyobb homárokat el is dugták a töpörtyűs pogácsa mögött. Tehát a nagy pénz, mint alapvetés, közös.
Engem évek óta foglalkoztat, hogy a gyógyszergyárak, nyilván közös megegyezéssel, miért szabják meg és csomagolják például a szívbetegek számára a havi adag tablettákat 28-as kapszulákba, buborékfóliákba, dobozokba stb. Ugyanis egyetlen huszonnyolc napos hónap van, a február. Ha szökik az év, az is huszonkilenc. Hét hónap pediglen harmincegy napot tartalmaz, harmincat mindössze négy.
Mi lehet az oka annak, hogy a gyógyszeripar következetesen huszonnyolccal számol? Van négyszer hetes buborékfólia is, de ha beszorzom, az is csak huszonnyolc. A két, illetve három hiányzó tabletta helyett a körmét rágja szegény beteg. Kérdeztem orvosokat és gyógyszerészeket: lövésük sincs. Zsugoriságról volna szó? Aligha hiszem. A minap rádöbbentem az egyetlen lehetséges magyarázatra. A gyógyszergyárak nem zsugoriak, hanem takarékosak. Nyilvánvalóan tudományos felméréseket végeztek és arra a megállapításra jutottak: biztosra vehető, hogy a betegek vannak annyira feledékenyek vagy szórakozottak, hogy havonta minimum két tablettát elfelejtenek bevenni. Minél öregebb egy beteg, annál feledékenyebb. Lehetséges, hogy száz év felett felesleges egyetlen tablettát is a kapszulába tenni. A többi úgyis menne a pocsékba, s csak a veszélyes hulladékot gyarapítaná.
Hogy ez az általam kiötlött magyarázat minden szempontból kielégítő választ ad ad-e a kérdésre, én nem tudom…