Mit csinált Gorbacsov a foroszi fogságban?

Húsz éve a világ még nyugtalanul azt találgatta, mi van a Krímben házi őrizetben tartott Mihail Gorbacsovval. Az információ hiányában keletkezett legendákat később maga a „peresztrojka atyja” is előszeretettel táplálta. Két évtized után a Rosbalt hírportálnak a foroszi rezidencia őrségének parancsnoka oszlatja a mítoszokat.

Lev Tolsztoj a megszokott módon őrizte a július végén családjával a foroszi Zarja rezidenciára pihenni érkezett elnök-pártfőtitkár nyugalmát. A híres író leszármazottja a KGB egyik akkori krími vezetőjeként már Gorbacsov augusztus 20-ra, az új szövetségi szerződés aláírására tervezett utazását készítette elő, amikor moszkvai parancsnoka, Vjacseszlav Generalov váratlanul arra utasította, hogy 18-án öt Volgával és egy autóbusszal várja őt a Szevasztopol melletti Belbek repülőtéren. A 1995-ben vezérőrnagyként nyugállományba vonult őrségparancsnok először azt gondolta, talán az errefelé nem ritka közös tengerészgyalogos-gyakorlatok egyikére érkezik a szokásosnál nagyobb küldöttség, ám meglepődve látta, hogy a gépből főnöke mellett a Politikai Bizottság néhány tagja s 15 KGB-s száll ki. Parancsba kapta, hogy fél óra alatt Foroszban kell lenni, s addigra a rezidenciát el kell vágni a külvilágtól. Ebből megértette, hogy az elnök házi őrizetbe került. A PB tagjai bementek Gorbacsovhoz, az őrség kulcsposztjait megerősítették a Moszkvából érkezőkkel, a parancsnokságot pedig Generalov vette át. Az őrséget utasították, hogy a rezidenciáról senkit se engedjenek ki, de Gorbacsovot továbbra is elnökként kezelték. „Aki a kormányőrséghez kerül, mindenre fel kell készülnie, így nem lephetett meg senkit ez a helyzet sem, nyugtalanító volt azonban a három napig elhúzódó bizonytalanság. A legutolsó ilyen esetkor, Hruscsov hatalomra jutásakor s bukásakor ugyanis minden lejátszódott pár óra alatt” – veti fel Tolsztoj.
A KGB tisztje szerint Gorbacsovnak talán öt kérése volt, ebből kettőre emlékszik. Az egyiket, hogy állítsák helyre a kapcsolatot a külvilággal, nem teljesíthették, orvosért azonban maga Tolsztoj ment el. Lijev doktor, aki már évek óta kezelte az elnök lumbágóját, miután megtudta, a Zarjából kifelé egyelőre nincs út, gondolkodott, majd csak annyit mondott, hogy Mihail Szergejevics már jobban van, s elment. Tolsztoj csak mosolyog Lijev későbbi visszaemlékezésein, miszerint húsz morcona KGB-s jött volna érte, s próbálta betuszkolni egy autóba. „Ketten voltunk a sofőrrel” – legyint a tiszt.
Tolsztoj a legendagyártás részének nevezi azt is, hogy Gorbacsov egy, a padláson talált zsebrádióból értesült volna a világban történtekről. „Nem volt ott semmiféle véletlenül heverő rádió. Nem is lehetett! Az elnöknek egyébként is volt lehetősége tájékozódni a történtekről, hiszen a rezidencia antennáit lekapcsolták ugyan, de a környéken működött minden. Az ügyeletes- szobában például egy drótantennával fogták az adást, s látták a Hattyúk tavát, a Moszkvába bevonuló tankokat, s a barikádokat is. Az elnök szobájában ráadásul ott állt egy japán gyártmányú tévé, s egy német rádió” – mesél a vezérőrnagy, megjegyezve, hogy Gorbacsovot a történtek egyáltalán nem hozták ki a sodrából. Tolsztoj egyetért azokkal, akik szerint az elnök számíthatott az események ilyen alakulására. Nem lepődött meg, nem adott semmilyen parancsot, nem próbált kitörni az őrizetből. Csak sodródott az eseményekkel, s egykedvűen várt. Talán arra, hogy hősként térjen vissza Moszkvába. Hasonlóan vélekedik Eduard Sevardnadze is. „Nem tudtam megérteni, hogyan nem látja a veszélyt, s miért nem teszi meg a szükséges lépéseket!” – nyilatkozta a minap Gorbacsov egykori külügyminisztere, mentségül azért megjegyezve, az SZKP-n belül rá nehezedő nyomás nem engedte meg neki, hogy határozottan és gyorsan cselekedjen. Gorbacsov a minap azt nyilatkozta, hogy a puccsisták provokálni próbálták, hogy aztán a tűzharcban lelőjék. Tolsztoj ezzel szemben állítja, hogy az őrség a korábbihoz hasonló módon folytatta a munkát, azzal a kivétellel, hogy nem lehetett elhagyni az üdülőt. „Az volt a dolgunk, hogy megőrizzük a nyugalmat!” – veti fel Tolsztoj, s emlékeztet arra is, hogy a Krím későbbi vezetője, Jurij Maskov például utólag azt állítja, hogy az elnök kiszabadítását szervezte. „Odajött pár emberrel a bejárathoz, érdeklődött, majd várt egy kicsit, s elment” – írja le a történteket a nyugalmazott tiszt.
Tolsztoj egy másik „hősről”, a Gorbacsovot saját verziója szerint állítólag kiszabadító Alekszandr Ruckojról is lerántja a leplet. „Én fogadtam a puccsisták küldöttségét 21-én a repülőtéren. A Jazovot, Lukjanovot, Ivaskót és Baklanovot szállító gép után jött Ruckojé, de ezt már nem vártuk meg. Ekkor már világos volt, hogy vége mindennek. A Moszkvából három nappal korábban érkezett KGB-sek géppisztollyal felfegyverkezve várták a delegációt, világosan értésre adva, hogy megvédik az elnököt. Ruckojjal valóban érkeztek később géppisztolyosok, nem tisztek, hanem a tűzoltó-akadémia tanárai, de az üdülő mozitermébe zárták őket” – emlékezik a vezérőrnagy, Gorbacsov pedig visszarepült Moszkvába, ahol hatalmas ovációval fogadták.