Információink szerint a vádhatóságra múlt hét végén érkezett feljelentés ismeretlen tettes ellen annak kapcsán, hogy a szocialista politikus az előző ciklusban párhuzamosan több költségvetési szervezetnek is dolgozott, munkája elszámolása azonban a gyanú szerint nem volt szabályszerű.
A Magyar Hírlap közölte, a feljelentés szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 2007–2008-ban megyei, illetve regionális területfejlesztési kérdésekben eseti tanácsadásokra kötött szerződést Dóra Ottóval. A szocialista politikus 2006-tól 2010-ig az állami Ipoly Erdő Zrt. igazgatósági tagjaként, illetve az ugyancsak állami Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács MeH-delegáltjaként is dolgozott.
*
Az itt kifejtett munkáját azonban úgy számolta el, mint megbízási szerződése részeként teljesített szakértői tevékenységet. – A teljesítések aggálytalan igazolása a MeH részéről megtörtént, bár a feljelentés szerint ez a kifizetés jogszerűtlen volt – írta a Magyar Hírlap, hozzátéve, a szerződések kezdeményezője, kötelezettségvállalója és a teljesítést igazoló személy a Szilvásy György vezette kancellária akkori kabinetfőnöke volt.
Dóra Ottónak 2007 második fél évében eseti tanácsadásra 2,275 millió forintot fizettek ki. Az MSZP-s politikusnak az észak-magyarországi területfejlesztési kérdésekben kifejtett eseti tanácsadói megbízását egyébként több körben módosították, amelynek nyomán 6,242 millió forintra tarthatott igényt a feljelentés szerint. A napilap közölte, hogy 2008. március 31-én – visszamenőlegesen, január 1-jei hatállyal – legfeljebb hetven szakértői napon, naponként 60 ezer, összesen 4,2 millió forintért kötöttek szerződést, amit később 2009. május 31-ig meghosszabbítottak úgy, hogy hetvenről kilencvenkilenc napra emelték fel a szakértői napok számát. 2009. április 16-án ismét módosították a szerződést: 105-re emelték a szakértői napok számát, és megállapodtak, hogy 2009. március 1-je után szakértői naponként 57,5 ezer forint lesz Dóra Ottó díja. Így a módosított szerződés szerint a szakértő immár 6,242 millió forint megbízási díjra volt jogosult. A MeH elfogadta a különböző protokollmegjelenések, tárgyalások, illetve külföldi (brüsszeli, firenzei) megbeszélések elszámolását is, ám az utazásokat nem finanszírozta. Dóra Ottó egyébként 2007 júniusától 2010 júniusáig a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM Arzenál Zrt. igazgatósági elnökeként bruttó 7,745 millió forint tiszteletdíjban részesült.
Szentkirályi a baloldalról: Hitvány showműsor, a fináléban egymásra találnak