Sajnos nem úszták meg eső nélkül az idei Campus fesztivált a debreceni Nagyerdőre kilátogatók, ugyanis utolsó este leszakadt az ég. Az eső ellenére is sokan táncoltak az utolsó nap fellépőire is, így a nagyszínpadon a húrok közé csapó Eddára vagy a nem csak a debreceniek által kedvelt kultikon Tankcsapda fellépésére. A négynapos fesztivál gyakorlatilag mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő fellépőt, az ételkínálat pedig az idén is változatos volt. Kérdés, hogy jövőre hol tartják majd a fesztivált, ugyanis a jelenlegi helyszínen, a nagyerdei öreg stadionban biztosan nem tudják megrendezni, hiszen ősszel várhatóan megkezdődik a debreceni Nagyerdei Stadion bontása, hogy annak helyén felépülhessen a Debreceni VSC labdarúgócsapatának otthont adó modern focipálya. Ezzel kapcsolatban Papp László, Debrecen alpolgármestere elmondta, mivel a Campus a cívisváros egyik legfontosabb rendezvényének számít, ezért mindenképpen találnak helyet a fesztiválnak. A Campust 2009 előtt a Nagyerdő helyett a Debrecenhez közeli Vekeri-tó melletti kempingben tartották, Papp László szerint ezért elképzelhető, hogy jövőre is ez lesz a megoldás. A nulladik napon egyébként – immár stílszerűen – a Nagyerdő mellett helyszín volt még a Lovarda, Magyarország egyik legnagyobb egyetemi klubja.
A fesztiválra több politikus is kilátogatott, így többek között Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára, aki elmondta: a kormány intézkedéseinek egyik prioritása, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak érdemes tanulniuk és dolgozniuk, és ahonnan nem akarnak elvándorolni. Szomorú újdonság, hogy az idei Campuson a szervezőknek nagyszámú jegy- és bérlethamisítással kellett szembesülniük. Az ügyről szólva Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató elmondta, százas nagyságrendben speciális eljárással hamisították a jegyeket, bérleteket, de speciális nyomdai eszközökkel majdnem száz százalékban ki tudták szűrni a hamisítványokat, így a hamisított jegyekkel nem lehetett belépni a fesztivál területére.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek