Vona Gábor öt pontban foglalta össze Orbán Viktornak címzett kérdéseit. A radikális párt elnöke arra kíváncsi, hogy valóban Balázs József fideszes képviselő hangja hallható-e azon a felvételen, amelyen arról esik szó, hogy Gyöngyöspata nem kap fejlesztési forrásokat, ha jobbikos polgármestere lesz. A Jobbik vezetője az iránt is érdeklődik, tud-e Orbán Viktor arról, hogy a fejlesztési pénzek elosztásában kulcsszerepet játszó Balázs József ilyen politikai elvek alapján viszonyul a térség polgármestereihez, illetve a képviselő felsőbb utasításra folytat-e ilyen gyakorlatot. A jobbikos politikus azt is szeretné tudni, hogy a kormányfő tervez-e belső vizsgálatot vagy bármilyen szankciót a „fenyegetőző képviselővel szemben”, továbbá azt, hogy „érheti-e bármilyen hátrány a gyöngyöspatai embereket a jövőben csak azért, mert jobbikos vezetőt választottak maguknak”. A Jobbik elnöke emellett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte az ügyben.
Emlékezetes, múlt héten jelent meg egy hangfelvétel, amely szerint Balázs József fideszes képviselő azt mondja Juhász Oszkár polgármesterjelöltnek: „forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (…) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt.” Juhász, aki végül elnyerte a településvezetői széket, feljelentést tett Balázs József ellen.
A Fidesz sajtóosztálya úgy reagált, nem támogatják a Vona Gábor által szorgalmazott testület felállítását, mert már létezik egy bizottság, amely egyebek között arra is keresi a választ, hogy az ellenzéki pártok milyen megfontolásokból próbáltak hasznot húzni a Gyöngyöspatán tavasszal történtekből.
Kiugrott a kocsiból a pirosnál, és tiszta erővel kezdte ütni felesége autóját az elhagyott pécsi férj - videó