Összegzett látleletek egy láthatatlan országból

Tóth Klárának, a magyar dokumentumfilm egyik legelkötelezettebb kritikusának írásaiból jelent meg szöveggyűjtemény, komoly ambícióval: az elmúlt húsz év dokumentumfilmjei és a média kritikus kiadványa kíván lenni. A vállalás hatalmas, a problémakörök sajnos évtizedek óta változatlanok, ám éppen azok folyamatos megoldatlansága miatt fontos, amit A láthatatlan ország felvállal. Ahogy a könyv egyik szerkesztője, Gróh Gáspár bevezetőjében pontosan meg is fogalmazza; a demokratikus Magyarországon és a fogyasztói társadalom korában a dokumentumfilm szerepe megváltozott, jelentősége viszont korántsem csökkent.
Tóth Klára az elmúlt években közölt írásai kalauzként vezetik át az olvasót 1992-től napjainkig a magyar média és dokumentumfilm jelentős állomásain – a teljesség igénye nélkül. Nem is kronologikus emiatt a szövegek közlésének sorrendje, a különféle folyóiratokban, napilapokban közölt anyagokat olyan – összesen hat – hatásos, tematikus fejezetcímek alá rendezték. A kötetet lapozgatva olvashatunk a mozizás átalakulásáról, a Blue Box mozi 1999-es bezárásának körülményeiről. Beszél a Magyar Mozgókép Közalapítvány kilencvenes évekbeli pályázati rendszere átalakulásának hátrányairól, az art mozik nehéz helyzetéről. Konkrét dokumentumfilmeket és hozzájuk kapcsolódó történeteket is megismerünk. Szó esik a Biszku Béláról készült Bűn és büntetlenség című alkotásról, Gulyás János filmjeiről, interjút olvashatunk Elek Judittal a Nagy Imre-filmjeiről. A publicisztikai írások között több kitér a kortárs dokumentumfilm-készítés problematikáira, amelyek közül az egyik legfájóbb kétségtelenül a megjelenési lehetőségek hiánya, a közszolgálati csatornák visszaszoruló szerepvállalása. A technikai fejlődés leegyszerűsíti a filmkészítést, ezért a dokumentumfilmek területén sem elsősorban pénzkérdés jó filmet készíteni. Tóth Klára pedig talál emlékezetes darabokat. Tényfeltáró, múltidéző, társadalomébresztő filmek kerülnek szóba, amelyeknek meglenne, meglehetne a szelepszerepük, ha teret kapnának. A szerző a magyar filmszemlén tartott könyvbemutatóján elmondta, kötetének címe arra utal, hogy a dokumentumfilmekből megismerhető Magyarország egyfajta „láthatatlan kép”, a mai magyar média teljesen más országképet tár a nézők és olvasók elé. Amit egy könyvvel lehet, azt Tóth Klára ezzel a kötettel teljesítette, hogy ismét reflektorfénybe kerülhessenek az eddig elhallgatott problémák, s hogy az állapotfelmérés után változások következhessenek.
(Tóth Klára [szerk.]: A láthatatlan ország – A magyar dokumentumfilm és a média 1992–2010. Magyar Szemle Alapítvány, 2011.)