Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján e hónap elejétől – fél éven át – Both Zoltán, az állami tulajdonú Kopint-Datorg Zrt. elnöke koordinálja miniszteri biztosként a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával és az új hálózati modell kidolgozásával kapcsolatos feladatokat. Mint arról a távirati iroda korábban beszámolt, a miniszteri biztos megbízatása egyebek mellett az Elektronikus kormányzati gerinchálózattal és alrendszereivel, a Zártcélú rendészeti hálózattal, az Informatikai közhálóval és a HBONE IP gerinchálózatával kapcsolatos öszszehangoló feladatokra is kiterjed. A miniszteri biztos teendői közé tartozik e hálózatok működésének áttekintése a szolgáltatások eredményessége és a költséghatékonyság szempontjából.
Both Zoltán megbízást kapott arra is, hogy december 5-ig dolgozza ki a teljes állami intézményrendszert lefedő új hálózati szolgáltatási konstrukció első lépcsőjét, a kapcsolódó jogszabályi környezet és a lehetséges megoldási módok bemutatásával. A miniszteri biztos tevékenységéért javadalmazásban nem részesül. A kormány tavaly decemberben határozott a kormányzati informatika helyzetének rendezéséről. Az eddig eltelt időszakban átláthatóvá vált a hálózatgazdák feladatainak köre. Ezen túlmenően a hálózatüzemeltetés hatásfokának növelésére van szükség az egységesítés és a takarékosság érdekében.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek