Ok
Grimm
Amerikai kutatók szerint a gazdag országban élők infarktusban halnak meg, a szegény országban élőket pedig megüti a guta. Pláne, ha olvasták ezt a hírt.
Csempészt fogtak Záhonynál
Menekülő csempészt tartóztattak fel a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A férfi kocsijában több mint 37 millió forint értékű ukrán zárjegyes cigaretta volt. A kisbusszal közlekedő, 39 éves tuzséri lakost szombatra virradó éjszaka akarták megállítani ellenőrzésre a rendőrök Záhony közelében, a sofőr azonban nagy sebességgel továbbhajtott. Végül Győröcske közelében sikerült megállásra kényszeríteni a vezetőt, akit a kisbusszal és a szállítmányával együtt átadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. (MTI)
Halálos gázrobbanás
Egy ember meghalt, egy másikat sokkos állapotban szállítottak kórházba egy abádszalóki lakóépületből, amelyben tegnap gázrobbanás történt. A detonáció következtében a ház kigyulladt, a szerencsétlenség okát egyelőre nem lehet tudni. (MTI)
Több áldozatot találtak a Bulgarián
Újabb holttesteket találtak a Kujbisevi-víztározón július 10-én elsüllyedt Bulgaria kirándulóhajón, így a halálos áldozatok száma immár 117-re emelkedett. További 5 embert még keresnek, s mindössze 79 ember menekült meg – közölték hivatalosan vasárnap. A Bulgariát szombaton későn este sikerült annyira kiemelni a vízből, hogy a felszín fölé került a felső fedélzete. (MTI)
Delfinek vetődtek partra Skóciánál
Legalább huszonöt gömbfejű delfin elpusztult, miután partra vetődtek a Skócia északnyugati csücskében fekvő Cape Wrath közelében. A szerencsétlenül járt vízi emlősök egy hetvenfős csapat tagjai voltak, amelyik beúszott a Nagy-Britannia legészakibb részén lévő Durnessi-szorosba. Az elpusztult állatok az apály közeledtével rekedtek a homokon. (MTI)
Nyerőszámok
Hatos lottó: 10, 15, 16, 20, 33, 38. Ötös lottó: 28, 55, 57, 82, 83. Joker: 653 032. (MTI)
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló