Kirekesztő párttörvény
Bukarest. Az alapvető emberi és közösségi jogok és szabadságjogok képviselete ellentétes a román párttörvénnyel – derül ki a bukaresti törvényszék indokolásából, amellyel a testület elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. A törvényszék szerint az alakulat nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. A Tőkés László EP-alelnök kezdeményezte EMNP vezetői jelezték: megfellebbezik a bejegyzést elutasító bírósági döntést. (R. Sz.)
Chávez hazatért
Caracas. A venezuelai sajtó is beszámolt az államfő, Hugo Chávez sajtótájékoztatójáról, amelyet szombat este tartott, amint leszállt a Havannából érkező repülőgépről. Chávez közölte, hogy véget ért a kemoterápiás kezelés első szakasza, és egyelőre nem találtak rákos sejteket a szervezetében, de még hosszú ideig tart a kezelés. (S. T.)
Harcok Kairóban
Kairó. Több mint kétszáz ember megsebesült szombaton, többségük könnyebben, amikor a keleti városrészben helyi lakosok rátámadtak az Egyiptomot irányító katonai vezetés ellen tüntetőkre, jelentette a Mena egyiptomi állami hírügynökség. Nagyjából tízezer tiltakozó a védelmi minisztérium épületéhez akart vonulni, hogy ott tüntessen a katonai kormányzat ellen. (MTI)
Iráni atomtudóst gyilkoltak meg
Teherán. Megöltek egy iráni atomtudóst szombaton Teheránban – jelentették iráni hírügynökségek. Darius Rezaeit állítólag ismeretlen motorosok lőtték le. Az elmúlt években több iráni atomtudós halt meg merényletekben, illetve veszett nyomuk. Teherán Izrael és a nyugati nagyhatalmak számlájára írja ezeket az eseteket, mondván, hogy így kívánják fékezni az iráni atomprogramot. (MTI)
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!