Csúcson a benzinár
Holnap literenként három forinttal emelkedik a benzin és négy forinttal a gázolaj ára a töltőállomásokon – erősítették meg a Holtankoljak.hu információit piaci szereplők. Így a 95-ös átlagára 388, míg a dízelé 375 forintra rúg, de a legdrágább kutakon 405 forintos benzinárral és 392 forintos gázolajárral is találkozhatnak az autósok. Az előbbi esetében ez a történelmi csúcs beállítását jelenti. (D. L.)
Lesz Bánk bán Los Angelesben
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-t bízta meg a Bánk bán Los Angeles-i bemutatójának előkészítésével – közölte a tárca. Az állami cég feladata, hogy felvegye a kapcsolatot a Los Angeles-i Operával, tisztázza a szakmai, pénzügyi kérdéseket. A kultúráért felelős államtitkárság azon dolgozik, hogy Erkel Ferenc művét a következő idényben mutassák be Los Angelesben. (MTI)
Nem jön Netanjahu
Belpolitikai elfoglaltságai miatt elhalasztotta július 27-i lengyelországi látogatását az izraeli kormányfő. Benjamin Netanjahu arról próbálta volna meggyőzni a lengyel vezetőket, hogy ne támogassák az ENSZ-közgyűlésben azt a kérelmet, amellyel a palesztinok önálló államuk elismerését akarják elérni. Lengyel lapok azt írták, varsói látogatásáról Netanjahu egyenesen Budapestre utazik. A Külügyminisztérium közölte, hogy az izraeli miniszterelnök a közeljövőben nem látogat Budapestre. (MTI)
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!