Brit vizsgálat a lehallgatásról
London. Megkezdődött tegnap Nagy-Britanniában a magántelefonok tömeges lehallgatásával kapcsolatos botrány vizsgálata. A Brian Leveson által vezetett bizottság az első szakaszban a brit sajtószabályozásra, valamint a politika és a sajtó kapcsolatára irányuló vizsgálatot végez. Az első meghallgatások szeptemberben várhatók. Leveson szerint egyébként legalább egy évre van szükség a teljes vizsgálathoz. (MTI)
Afgán merénylet
Kabul. Öngyilkos merénylők támadtak meg kormányzati épületeket csütörtökön Dél-Afganisztánban, legkevesebb 18 ember meghalt, 37 megsebesült. A szélsőségesek akciója Uruzgán tartomány fővárosa, Tirin Kot kormányzati negyedében három robbanással kezdődött, majd heves összecsapás bontakozott ki. (MTI)
Nem adja fel Strauss-Kahn vádlója
New York. Dominique Strauss-Kahn vádlója, a guineai bevándorló Naffissatou Diallo a nőkért akar küzdeni, nem akarja, hogy mással is megtörténhessen mindaz, ami vele. A 32 éves New York-i szobalány azzal vádolja a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, hogy nemi erőszakot követett el rajta, csütörtökön ismét kiállt a nyilvánosság elé. (MTI)
Milliós lopás Dél-Koreában
Szöul. Mintegy 35 millió dél-koreai adatait lopták el az adathalászatban jártas kínai hackerek – közölte tegnap az ázsiai ország kommunikációs bizottsága. Állításuk szerint a főleg a dél-koreai Cyworld elnevezésű közösségi portál felhasználóitól lopott információk feltörését ugyanis kínai hálózatokon keresztül oldották meg. (MN)
Magyar Péter: Soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem