Várhatóan a mobiltelefon, illetve az internet robbanásszerű globális felfutásához lesz hasonlítható a kis hatósugarú rádió-adatátviteli technológia (Near Field Communication, NFC) elterjedése is, amelyre csak egy-két évet kell várni. Legalábbis erre utal, hogy – miután a mobileszközök ez irányú fejlesztése is kezdetét vette –, a távközlési társaságok partnercégeikkel együtt már tesztelik saját struktúrájukat. Az új rendszer – amely várhatóan a pénzhelyettesítő eszközök piacára fog elsőként és leglátványosabban berobbanni – olyannyira egyszerű, hogy inkább az a különös, miért csak mostanában jutottak el idáig a fejlesztők. A kulcsszerep, csakúgy, mint az elmúlt közel száz év információközlésében, ez esetben is a rádióhullámoknak jut: a legújabb okostelefonok akkumulátorába vagy hátlapjába már beépítenek egy speciális NFC-csipet, aminek segítségével a készüléken, vagy a SIM kártyán tárolt banki információk (ezek most a pénzintézetek által kibocsátott külön bankkártyán, hitelkártyán vannak) fizetéskor lehívhatók. Ehhez elegendő a készüléket egy tenyérnyi nagyságú érzékelőfelület előtt elhúzni. Az ily módon lebonyolított tranzakcióban az okostelefonnak nincs szüksége sem GSM-, sem pedig internetes kapcsolatra. A kereskedelmi egység informatikai rendszerre viszont automatikusan veszi fel a kapcsolatot a bankszámlánkat vezető pénzintézettel, pontosan úgy, ahogy ma, a bankkártyás fizetés esetén történik ez. A rendszer kísérleti jelleggel már működik Nizzában:
4-5000 felhasználó és több száz kiskereskedelmi egység alkalmazza ezt a fizetési módot.
A technológiában rejlő lehetőségekről Nyéki Zsolt, a Vodafone mobilfizetési üzletág-igazgatója érdeklődésünkre kifejtette: minden feltétel adott, így csak idő kérdése, hogy mikor lesz általánosan elterjedt az NFC-rendszer. Ennek ugyanakkor előfeltétele a piac szereplői közötti megállapodás is, hiszen praktikus, felhasználóbarát működés leginkább akkor képzelhető el, ha egységes, biztonságos, könnyen használható szolgáltatás kerül az ügyfelek készülékére. Ehhez a megfelelő alapot a mobiltelefonban található SIM kártya jelenti, amely maximálisan megfelel az előző feltételeknek. – A rendszer használatával nem csak a fizetésre használt bankkártyák, a kereskedelmi láncok pontgyűjtő kártyái, vagy a különböző utazásra jogosító bérletek, jegyek válthatók ki. A telefon a személyi adatok biztonságos és hiteles tárolására is alkalmas lehet, amennyiben azt a hatályos jogszabályok lehetővé teszik majd – vázolta a lehetőségeket Nyéki Zsolt, kiemelve: a telefonnal elérhető újfajta szolgáltatások éppolyan biztonságosak, mint a jelenleg használatosok. A készpénzmentes fizetéshez például ugyanúgy be lehet állítani PIN-kódos jóváhagyást, mint a bankkártyák esetében, a banki szolgáltatásoknál már ismert letiltás lehetősége pedig hasonlóan egyszerűen jöhet szóba a személyes okmányaink esetében is.
Idehaza a mobilfizetés terén a nyári fesztiválok jelentik a kísérleti terepet. A VOLT-on és a Balaton Soundon a hasonló elven alapuló, az egyik kereskedelmi bank által kibocsátott feltölthető fizetőkártyákkal lehetett rendezni a számlát a söntéseknél. A kimondottan okostelefonos fizetés debütálása a budapesti Sziget Fesztiválon várható, ahol elsőként a Vodafone teszteli a rendszert néhány száz partnere részvételével. A felhasználási terület más, a technológia viszont közel ugyanaz a Magyar Telekom már folyamatban lévő szolnoki közösségi közlekedési tesztelésénél is. A társaság már kibocsátott egy, a fesztiválok fizetőkártyáira hasonlító T-City Városkártya névre keresztelt plasztiklapot az alföldi megyeszékhelyen, ami lényegében a bérlet és jegy helyettesítésére vagy vásárlására használható. Az NFC technológiával ugyanez az alkalmazás okostelefonnal is valóra válik.
A rendszer mielőbbi elterjedése óriási üzletet jelent a távközlési szolgáltatóknak és pénzintézeteknek egyaránt, ezért nem meglepő, hogy – mint arról lapunk korábban beszámolt – hat magyarországi szoláltató összefogásával létrejött a Magyar Mobil Tárca Egyesület. A Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, illetve a MasterCard, az OTP Bank és SuperShop együttműködésének célja, hogy 2012-ben (az idei tesztüzemek után) elindulhassanak a kereskedelmi szolgáltatások.
A mobilkészülék fizetési alkalmazásának jogi hátterét illetően a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) érdeklődtünk. Mint közölték, lényegében egy mobiltelefonra telepített bankkártyáról van szó. – A bankkártya készpénz-helyettesítő eszköz, amelynek kibocsátása pénzforgalmi szolgáltatásnak minősül, így engedélyköteles tevékenység. Ha ezen kártya kibocsátója nem a telefontársaság, úgy ez a szolgáltató csak a megbízás megadásához szükséges csatornát biztosítja, amihez nem kell külön engedély – áll a PSZÁF lapunknak megküldött tájékoztatásában. A felügyelet közlése abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy az SMS-sel történő virtuális e-matrica és e-parkolójegy vásárlása körül nemrégiben jogi aggályok merültek fel. E téren végül az jelentett a megoldást, hogy – miként a felügyelet állást foglalt – a termékeket ezen az úton csak szűk körben értékesítik. A PSZÁF ezen ügyleteket mobil vásárlásnak nevezi, míg a jövőt jelentő pénzhelyettesítés mobil fizetésnek minősül.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról