Radioaktív céziumot találtak Japán Fukusima prefektúrájában termelt búzában és repcében – közölte tegnap az orosz Interfax hírügynökség. Az RT News idézte tájékoztatás szerint az élelmiszer-biztonsági szervek hatékony munkájának köszönhetően a sugárzó gabonából nem került a boltok polcaira. Ismert, hogy korábban céziumot mutattak ki fukusimai húsmarhákban is. A hatósági vizsgálat pedig kiderítette, hogy csaknem 2,7 tonna radioaktív húst adtak el negyvenhat japán prefektúrába. A vágómarhák amiatt kaptak sugárfertőzést, hogy a szabad ég alatt tartott takarmánnyal etették őket. Eddig tizenegy prefektúrában találtak főként tehenek eledeléül szolgáló sugárfertőzött rizsszalmát az állat-egészségügyi szervek – jelentette a hírportál.
A távirati iroda közben arról számolt be, hogy a japán hatóságok bejelentették: felvásárolják Fukusimában és a vele szomszédos prefektúrákban feldolgozott szennyezett marhahúst. Az ezzel járó költségeket, illetve az állattenyésztők kárát pedig megtéríti a március 11-i földrengésben és szökőárban súlyosan megrongálódott Fukusima–1 atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco. Emlékezetes, hogy a távol-keleti szigetországot idén tavasszal nagy erejű földrengés rázta meg, majd szökőár pusztított a part menti térségben. Egyebek mellett megsérült egy atomerőmű is, ahonnan jelentős mennyiségű sugárzó anyag szabadult ki a természetbe. Az ipari katasztrófa nem csak a mezőgazdaságnak okozott kárt; mivel nagy mennyiségű radioaktív víz folyt az óceánba, a tengermelléki erőmű közelében a halak is megfertőződhettek, ezért a hatóságok megtiltották a környéken a halászatot. Szakértők egyetértettek abban, hogy a fukusimai atombaleset Csernobil óta a legsúlyosabb nukleáris szerencsétlenség.
Szentkirályi a baloldalról: Hitvány showműsor, a fináléban egymásra találnak