Egyedi informatikai megoldásokkal javítják a sérült gyermekek életminőségét az ELTE-n – közölte tegnap az egyetem kutatóegyetemi-pályázati projektirodája. Az ELTE Informatikai Karának média- és oktatásinformatikai tanszékén olyan gyermekeknek készítenek fejlesztőprogramokat, akik nem képesek beszéd útján kommunikálni. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral és a Bliss Alapítvány Segítő Kommunikáció-módszertani Központjával (SKMK) közösen megvalósított program célja, hogy a gyermekek és fiatalok képesek legyenek számítógép segítségével hatékonyan kifejezni önmagukat, illetve hogy reakcióikat környezetük előtt is egyértelművé tegyék.
Miksztai-Réthey Brigitta és kutatótársai az SKMK növendékeinek olyan személyre szabott, alternatív eszközöket készítenek, amelyek a piacon még nem szerezhetők be. A gyermekek és fiatalok igényeit egyedileg mérik fel. Ezután döntik el, hogy az egyéni foglalkozásokon melyik programot használják. A növendékek az úgynevezett fejegérrel használják a számítógépet. A MouSense használatakor webkamerát helyeznek a monitor fölé, és a benne látott kép alapján a szoftver elemzi a fej mozgásának irányát.
A kutatóegyetemi projekt lehetővé teszi, hogy különböző területek szakértői állandó konzultáció mellett közösen dolgozzanak. A jövőbeli tervek szerint a MouSense a mostani projekt eredményeit felhasználva az egyéni viselkedési jegyeket felismerve segítené a felhasználókat. A hazai tanárképzést meghatározó Eötvös Loránd Tudományegyetem szempontjából rendkívül fontos, hogy a pedagógus-, illetve gyógypedagógus-hallgatókkal is megismertessék az eszközöket, akik így megfelelő tapasztalattal rendelkeznek, ha speciális igényű fiatalokkal találkoznak.
Kiderült, hogy miért fontos az árvíz utáni fertőtlenítés