Nagy sebességű, úgynevezett szuperexpresszek ütköztek össze szombaton késő este Kína keleti részén – jelentette Csöcsiang tartomány illetékeseinek tájékoztatása alapján a kínai média tegnap. A szerencsétlenségben legalább 43-an életüket vesztették, és hozzávetőleg 210-en megsérültek. Mint a távirati iroda megtudta, a hatóságok a Vencsou városa közelében történt baleset áldozatai közül tegnapig tizenkilencet azonosítottak: a halottak között két külföldi is van. A magyar nagykövetség konzuli részlege nem kapott értesítést arról, hogy magyar állampolgár lenne az áldozatok között – közölte Pekingben Zseli Miklós, a követség ügyvivője. Mint elmondta, egy család kereste a térségben járó és a telefonhívásra nem válaszoló hozzátartozóját Magyarországról, és kért segítséget a nagykövetségtől. Végül sikerült megtalálni az illetőt.
A baleset körülményeiről eddig annyit állapítottak meg, hogy a Hangcsou és Fucsou között Vencsou érintésével közlekedő D3115-ös számú szerelvény állítólag villámcsapás következtében megállásra kényszerült a nyílt pályán, majd hátulról belerohant a D301-es számú vonat, amely Pekingből tartott Fucsouba. Az utóbbi vonat első két kocsija egymásra torlódott, a viaduktról lefordult és a mélybe zuhant. A D3115-ös utolsó két kocsija ugyancsak kisiklott. Korábbi jelentésekben két lezuhant kocsiról volt szó, az újabbakban négyről.
A nagy sebességű szuperexpresszeken a repülőgépekhez hasonló – az utazás adatait rögzítő – fekete doboz is van, amit a katasztrófavédelmiek meg is találtak. Az eszközök vizsgálata és a mentés Csang Tö-csiang miniszterelnök-helyettes helyszíni irányításával folyik.
A kínai központi televízió beszámolója szerint többen menekültek meg úgy, hogy kitörték a vonat ablaküvegét és közel 20 méteres magasságból kiugrottak. Az egyik vasúti kocsinak csak az egyik vége ért földet, majdnem függőleges helyzetben állt meg. Az utasok elmondták, hogy a vonatuk már több mint húsz perce állt, s a vonatkísérő közölte velük, hogy villámcsapás miatt nincs áramellátás. Később lassan újra indult, majd érezték, hogy erősen rázkódni kezd a szerelvény és a kocsi sötétségbe borul.
Több mentőalakulat és legkevesebb 600 tűzoltó igyekezett a roncsokat szétvágni. A szakemberek holttestek, túlélők után kutattak, egyúttal a vasúti pályát is szabaddá tették, illetve javították. Az érintett vonalon tegnap délutánig ötvennyolc vonat közlekedését függesztették fel. A D3115-ös vonaton a baleset időpontjában több mint kilencszázan utaztak, míg a D301-esen több mint ötszáz utas tartózkodott.
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló