Amédiatanács több mint 35 millió forintnyi támogatás szétosztásáról döntött, amelyből a helyi és a körzeti rádiók, televíziók részesülhetnek – tudta meg az MTI. A testület tavasszal tett közzé pályázati felhívást műszaki fejlesztések idei támogatására a közösségi, a nem nyereségérdekelt és a közműsor-szolgáltatók számára; ezzel 10 pályázót csaknem 25 millió forint támogatásban részesített. Mostani döntésével azonos pályázói körben a „helyi közszolgálati” televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeihez is hozzájárult valamivel több mint tízmillió forinttal.
A médiatanács közleménye szerint a médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték: ehhez járulhat hozzá a szervezet azzal, hogy a helyi információkat, értékeket közvetítő szolgáltatói körben a műszaki, illetve a működési háttér biztosításához szükséges összeg egy részét finanszírozza. A testület a teljes támogatási keretet korábban már csaknem a duplájára emelte: a tavalyi 375 millió forintról 600 millió forintra.
A pályáztatás még nem zárult le, az idén hasonló célokra további több mint 211 millió forintot lehet fordítani. Ebből a rezsiköltségekre 136 millió, műszaki jellegű kiadásokra pedig 75 millió forint áll a helyi közszolgálat rendelkezésére.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!