Mintegy 4,4 milliárd forinttal támogatja összesen 626 település lakossági ivóvíz- és csatornaszolgáltatását idén a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az érintett településeken jelentősen csökkennek a lakosság terhei – közölte a tárca a Kormany.hu oldalon hétfőn. A távirati iroda összefoglalója szerint az összegre azok a települések pályázhattak, ahol az önkormányzati, az állami és egyéb szolgáltatók által végzett lakossági közműves ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás költségei az országos átlagnál magasabbak. Az intézkedés mintegy 1,2 millió embert érint. Az egyes régiók ivóvíz- és csatornadíjai között jelentős eltérés lehet. Az árakat ugyanis nagyban meghatározza az adott terület földrajzi helyzete és a népsűrűség. Fontos az is, hogy az érintett településen milyenek a víznyerési lehetőségek, mennyire egyszerűen lehet például karsztvízhez jutni, és szerepet játszik, hogy a szolgáltató milyen technológiával dolgozik – magyarázza a közlemény. A költségvetési törvény értelmében a Belügyminisztérium utalványozása alapján a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja a megítélt támogatásokat a települési önkormányzatok számlájára.
Idetartozó hír, hogy tegnap új tisztségviselőket választott a nyolcvanegy településen az ivóvíz minőségét és a szolgáltatás biztonságát javító nagyszabású beruházás megvalósítására létrehozott Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás tanácsa. Az elnök Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere (Fidesz), helyettese Bratu László encsi polgármester (független) lett. A társulás feladata a több mint 4,5 milliárd forint összköltségű, Az észak-magyarországi régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátásának biztosítása elnevezésű beruházás megvalósítása. Ennek eredményeként az előírásoknak megfelelő szintre csökkentik az ivóvíz arzén-, ammónium-, mangán-, vas- és bórtartalmát.
Kiugrott a kocsiból a pirosnál, és tiszta erővel kezdte ütni felesége autóját az elhagyott pécsi férj - videó