Tizenegy magyar csapat léphet ki ősztől kézilabdában a kontinentális kupaporondra. A nők és a férfiak szokásos ötös kvótája mellett ezúttal további egy pozíciót jelent, hogy a Ferencváros nyerte a női KEK-et. A Bajnokok Ligájában érintett Veszprém és Szeged, illetve Győr és Debrecen ellenfelei már korábban ismertté váltak, a többi hét együttes azonban a tegnapi, bécsi sorsoláson kapott riválist.
A női KEK-ben a címvédő FTC hazai pályán az osztrák Union Korneuburggal, míg az Alcoa idegenben az izlandi Frammal csap össze a második körben. A női EHF-kupában a Vác a fehérorosz Minszk otthonában, a Békéscsaba pedig a 2002-es BL-győztes, azóta jelentősen meggyengült macedón Vardar Szkopje ellen idegenben kezdi meg a harmadik kört.
A férfiaknál is a Fradi a KEK-induló, ám mivel a népligetiek nyáron egyesültek a PLER KC-vel, a közös alakulat örülhet annak, hogy a harmadik körben a European University Cyprus csapatával találkozik. A továbbjutás garantált, igaz, az utazási költség magasabb, mint mondjuk az Ausztriában szomszédoló ferencvárosi lányoknál.
Csakúgy, mint a férfi EHF-kupa harmadik körében a Balatonfüred számára, amely hazai pályán a luxemburgi Berchammel kezd. A görög PAOK otthonában rajtoló Tatabánya esélyei sem rosszak, bár az óvatosság nem árt, hiszen a Szeged 2010 februárjában BL-csoportmérkőzésen 27-26-os vereséget szenvedett el Szalonikiben.
A hétvégétől durva változás jön az időjárásban