Érdekesnek mondható a totó 30. heti 2. fordulós szelvénye, hiszen megtalálható rajta hét német kupamérkőzés és hat svéd bajnoki mellett a holland labdarúgó Szuperkupa is. Ezen a szokásoknak megfelelően a bajnok a kupagyőztessel, vagyis az Ajax a Twentével találkozik. Érdekesség, hogy a KNVB Beker, vagyis a Holland Kupa fináléjában is egymással találkoztak májusban Rotterdamban, s a Twente 0-2-ről állt fel, majd a hosszabbításban Janko góljával megszerezte a trófeát. A szombat esti „szuper” derbit viszont Amszterdamban, az ArenA gyepén játsszák, ebből és a bajnoki meccsekből (2-2 és 3-1 az Ajaxnak) kiindulva inkább egyest írunk a pluszmérkőzés után.
Németországban a hétvége a helyi kupa 1. fordulójáé, ahol még az alsóbb régiós gárdák is bőven érdekeltek. A drezdai Dynamo osztályozón jutott fel a második vonalba, ahol jelenleg a tizenkettedik. Szép, s rendre megtelő stadionjában komoly ellenfele lehet a Bundesliga I legutóbbi ezüstérmesének, a Leverkusennek. A gyógyszergyáriak fő nyári erősítése a nyolcmillió euróért Mainzból érkezett Schürrle, a veszteség pedig a Juventushoz tíz és fél millióért távozott chilei Vidal. A Duisburg felkészülési derbin legutóbb legyőzte a Schalkét, viszont két eddigi második ligás meccsét elvesztette, a harmadvonalas Babelsberg ellen jöhet a javítás. Az első osztályba feljutott Augsburg a harmadosztályba kiesett Oberhausenhez látogat, ez jelzi az erőviszonyokat, kiegyenlítettebb lehet a Rostock– Bochum és a Karlsruhe–Aachen másodvonalas csata. Az ezen a szinten álló Cottbus a regionalligás Kielhez látogat, az első osztályú Freiburg pedig a harmadosztályú Unterhachinghoz, itt a hazai siker lenne a meglepetés.
A svéd Allsvenskan élén tizennyolc kör után álló Helsingborg a 7. Göteborgot fogadja a győzelem reményében. A 12. Norköpping és a 13. Trelleborg a kiesés elkerüléséért küzd, számít a hazai pálya, ahogy a 6. Häcken és a 14., osztályozós helyen álló Syrianska randevúján is, bár itt a különbség szintén jelentős. A 2. Elfsborg a 3. AIK Stockholmhoz látogat, remigyanús a rangadó, csakúgy, mint a 9. Malmö és a 11. Djurgarden, valamint a 8., de rossz szériát futó Gefle és a 10. Örebro csatája.
tippjeink:
1. Dynamo Dresden–Leverkusen X
2. Babelsberg–Duisburg 2
3. Oberhausen–Augsburg X, 2
4. Rostock–Bochum 1, X
5. Holstein Kiel–Cottbus 2
6. Unterhaching–Freiburg 2
7. Karlsruhe–Aachen 1, X
8. FF Malmö–Djurgarden 1, X
9. Norrköping–Trelleborg 1, X
10. Gefle–Örebro 1, X
11. Helsingborg–Göteborg 1, X
12. AIK Stockholm–Elfsborg X
13. Häcken–Syrianska 1
+1 Ajax–Twente 1
Mit titkolnak Magyar Péterék?