Viking csónak

A franciáknak is megártott a július közepén erősen a fejükre tűző napfény. Egyre inkább kezdenek miránk, magyarokra hasonlítani. Legalábbis politikai kommunikációban, vagyis szájkaratéban. A lényeg az, hogy ha valaki számít, annak mindenáron meg kell szólalnia a tartalmas purparléban.
Július 14-e Franciaország nemzeti ünnepe. Tudják, ilyenkor mutatja be félperces tudósításban a tévé a díszszemle megszokott képeit, amint vadászrepülők húznak el a Champs-Élysées sugárút fölött, kék-fehér-piros nyomot hagyva maguk után, idegenlégiósok hentesjelmezben vonulnak fel, és egy bevágás erejéig látszik a francia elnök is, amint nyitott kocsiban peckesen üdvözli a hadsereget. A franciák többsége tényleg azonosul ezzel a katonai felvonulással, amely minden évben e napon tiszteleg azok előtt, akik a hazát szolgálják, vagy érte áldozták életüket.
Még e verőfényes nap délutánján előállt Eva Joly, a francia környezetvédők a napokban megválasztott jövő évi elnökjelöltje ötletével: „Úgy gondolom, eljött az idő arra, hogy beszüntessük a július 14-i katonai parádét, amely egy letűnt kor emléke.” A 67 éves volt vizsgálóbírónő, aki csak pár éve kóstolt bele a politikába, de 2012-ben megpályázza az Élysée-palotát, véleményével olyan vihart kavart, hogy most már majdnem mindenki megjegyezte a nevét. Az ő elképzelése szerint a polgárok, a fiatalság vidám menete sokkal jobban megfelelne, mint ez, a „harcos Franciaországot” idéző, kivagyi erőfitogtatás, amelyet Észak-Koreával állított párhuzamba. Szavai sokakban olyan érzést keltettek, mintha valaki kést élezne, amellyel percek múlva a gall kakas nyakát fogja átvágni.
Az ilyen feladott labdákat általában Nicolas Sarkozy, a francia elnök szokta bevágni a kapuba, de most nem szólalt meg. Valószínűleg rájött arra, hogy mostanában a hallgatás többet hoz neki a konyhára – a közelmúltban váratlanul javultak eredményei a közvélemény-kutatásokban –, mint a mindenbe beavatkozás. Így az állam részéről a második legmagasabb rangúra, a miniszterelnökre maradt, hogy megvédje a mundér becsületét. A diszkrét háttérjátékos, Francois Fillon kormányfő válaszolt a politikusnőnek: „Valószínűleg nem rendelkezik elég régi kultúrával ahhoz, hogy megítélje a francia hagyományokat, a francia értékeket, a francia történelmet.”
Politikai korrektségből elégtelen, minimum, hogy távoznia kell megbízatásából – harsant fel azonnal a baloldal, hiszen Fillon körmönfontan arra utalt, hogy Eva Joly bevándorló. Kettős állampolgár: norvég és francia. A kormányfő környezetéből hiába próbálták élét venni a riposztnak, mondván, Fillon felesége is kettős állampolgár, brit és francia, ugyanis Pénelopé walesi származású, ez már nem volt elég semmire.
A jobb- és baloldalon megszólalt mindenki, egymást letaposták, hogy valamilyen médiaeszközhöz jussanak, amely továbbröpíti magvas gondolataikat a kérdésről. A kormánypárt egyik egyszerű képviselőjét azonban már nem lehetett überelni: Joly asszony menjen vissza Norvégiába! De a Szocialista Párt részéről is csak igen kevés szolidaritást váltott ki a környezetvédő elnökjelölt, aki azért még egy szúrást megengedett magának: „Én sem most szálltam ki a viking csónakomból”, utalva ezzel arra, hogy majd ötven éve él Franciaországban.
Mi ebből a tanulság? Legalább nemzeti kérdésről folyt a vita. Megtudhattuk, hogy 1880-tól van katonai felvonulás, 1919-től a Champs-Élysées-n. Igazából az sem tisztázott, hogy a franciák mit ünnepelnek ezen a napon: a Bastille 1789-es véres bevételét vagy a következő évi államszövetség ünnepét – a törvény, amely erről rendelkezett, nem foglalt állást e kérdésben. Mindenesetre legalább egy napig nem kellett az euró sorsával foglalkozni.