Visszafogott hangerő

E hét szerdán Magyarországon először rendezték meg a magyarul ribisétának elnevezett <br />happeninget. A szervezők eredeti szándéka szerint az eseményen részt vevő nők – ahogy <br />ez a világ más nagyvárosaiban is megtörtént már – ledér öltözetben vonultak volna végig Budapest Belvárosán, hogy így hirdessék: a nőket érő erőszakért nem a kihívó öltözet, vagyis nem az áldozat a felelős. Munkatársnőnk részt vett a meneten, míg munkatársunk nézőként tekintette meg az eseményt. Két nézőpont: egy férfi és egy nő a magyar feministák akciójáról.

A huszadik század elejének egyik legizgalmasabb emancipációs mozgalma volt a brit szüfrazsetteké: a nők választójogáért és egyenjogúságáért küzdő lányok és asszonyok többek között gyújtogatásokkal és bombatámadásokkal keserítették meg az államhatalom életét. Nemigen lehetett nem odafigyelni rájuk.
Ha valamelyikük ott lett volna e héten szerdán a budapesti Belvárosban, és véletlenül az első magyar „ribiséta” felvonulói közé keveredik, alighanem maga kergette volna szét az összegyűlteket.
Természetesen nem azért, mert nem ért egyet azzal, hogy a nemi erőszak, a szexuális zaklatás és az áldozatokat hibáztató hímsoviniszta hozzáállás csupa-csupa helytelen, irtandó dolog. Hanem azért, mert a magyar fővárosban tüntető egy-kétszáz ember visszamenőleg is devalválta azt, amiért a bátor ősfeministák testi épségüket és akár életüket is hajlandók lettek volna feláldozni.
Ahogyan devalválták már áprilisban a legelső – azóta a világ hetven városában leutánzott – torontói tüntetés résztvevői is. A két és fél milliós megapolisban háromezren dühödtek fel annyira egy közrendőr kijelentésén, hogy annak jelentőségét ezerszeresére nagyítva utcára vonuljanak. Demonstrációjukat „slutwalknak” keresztelték el, amely csak kissé hangzik kevésbé ostobán, mint magyar megfelelője, a „ribiséta”. Vagy a pesti Belvárosban osztogatott „luvnyakiáltvány”.
Az importált rendezvény szóró- és honlapja hemzseg a hasonló, provokatívnak szánt kifejezésektől, melyek azonban ahelyett, hogy sokkolnának, inkább mosolygásra késztetnek. De a felvonulók visszafogott hangerővel harsogott „a nem az nem, akkor is, ha az IMF elnöke vagy” típusú csatakiáltásaihoz hasonlóan épp elég hangzatosak ahhoz, hogy elfedjék a lényeget.
Michael Sanguinetti január elején tíz jogászhallgató előtt azt mondta Kanadában, ha a nők el akarják kerülni, hogy erőszak áldozatává váljanak, ne öltözzenek úgy, mint egy ribanc. Szerencsétlen kijelentés. De ha tudjuk, hogy a rendőr mindezt a város egyik legrizikósabb negyedében tette, talán érdemes meghallgatni a véleményét. A világon igenis vannak helyek, ahol az egyébként is nemi erőszak veszélyének kitett nők növelik megerőszakolásuk kockázatát a túl provokatív öltözködéssel. Lehet, hogy Sanguinetti hímsoviniszta gazember, de az sem elképzelhetetlen, hogy – tanácsát az ebben a negyedben élőknek szánva – csak jót akart.
A ribiséta arra jó, hogy az egyébként nagyon is létező problémát kicsit még megbeszélhetetlenebbé tegye. Mert valóban sokan vélik úgy Magyarországon, hogy a megerőszakolt nők maguk is tehetnek arról, ami velük történt. Ez általában egyáltalán nem igaz. De egy-egy rosszul előadott tiltakozás még véletlenül sem fogja megmásítani az így gondolkodók, pláne a nemi erőszakot elkövetők véleményét. Ilyen érzékeny ügyekben megszólalni óriási felelősség. A feministáknak is.