Vízzel elöntött vagy sárban álló épületeket, letarolt fákat hagyott maga után a vasárnap esti heves vihar. A Nógrád megyei Szirákon tizenöt házat veszélyeztetett a kisbágyoni hegyoldalból leömlő víz, a Szirák és Kisbágyon közötti úton sebességkorlátozást vezettek be a vízátfolyások miatt.
– Több házat a lakók homokzsákokkal védtek – közölte a távirati irodával Szeles Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. – A Tolna megyei Döbrököz, Kurd és Csibrák egy-egy részét a környező dombokról lezúduló sár öntötte el, utóbbi településen az iskola és az óvoda épületéből a tűzoltók segítségével távolították el a sarat – közölte Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel. Dúzson több száz köbméternyi hordalékot vitt magával a víz, a Béke utcát csaknem egy kilométer hosszan borította a helyenként 35-40 centiméter vastag sár és a homok. A hömpölygő víz Kurd és Döbrököz között 300 méter hosszan kimosta a zúzott követ, és nagy mennyiségű hordalékot vitt a vasúti pályára. Szakály és Kurd között tegnap is vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat.
Pest megyében a dél felé haladó zivatargóc főként Szigetszentmiklós és Érd térségében okozott jelentősebb károkat. Csaknem száz esetben riasztották a tűzoltókat, főként pincéket szivattyúztak ki és a szél által kidöntött fákat, gallyakat távolították el az útról.
Megbénította a balatoni hajóforgalmat a tegnapi helyenként 50-60 kilométeres északi szél. A nyaralók fedett helyekre menekültek. Kapócs Ferenctől, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgató-helyettesétől megtudtuk: a menetrend szerinti hajók közül csak a Siófok–Füred–Tihany, illetve a Fonyód–Badacsony járat kapott indulási engedélyt. Dacolt a széllel a szántódi komp is, a kiránduló-, a séta- és a diszkóhajók viszont nem hagyhatták el a kikötőket. A zord időjárás több tíz millió forint bevételkiesést okozott a hajózási társaságnak. A mezőgazdaságban is károk keletkeztek, több dinnyeföldön elverte a termést a jégeső.
Szentkirályi a baloldalról: Hitvány showműsor, a fináléban egymásra találnak