Az 1990-es évek végén a magyar nyugdíjasok körében kifejezetten népszerű választás volt, hogy úgynevezett emelt szintű idősek otthonába költözzenek. Ez az időszak nevezhető az Arany Alkony otthonok aranykorának is.
A kilenc idősek otthonából álló lánc szolgáltatásai akkoriban egy otthonos szállodával is felértek. Mindehhez a nyugdíjasoknak nem kellett mást tenniük, mint hogy felszámolják addigi egzisztenciájukat, és befizessenek egy ilyen emelt szintű apartmanra. Az egzisztencia felszámolása a legtöbb időskorú esetében egyetlen vagyonuk, lakásuk pénzzé tételét jelentette. Ez volt az ára annak, hogy megkezdhessék gondtalannak hitt éveiket, a reményeik szerint lényegében életfogytig tartó nyaralást.
Legalábbis a látottak és hallottak alapján akkor erre számítottak.
– Tízóraira zsömlét kaptunk gyümölccsel, minden héten két-három alkalommal volt az ebéd mellé torta – mondta kérdésünkre az aranykorról Kókai Gyuláné, az Arany Alkony fővárosi Bánkút utcai idősotthonának egyik lakója. – Derűs, nyugodt időskort ígértek, ahol állandó és ingyenes orvosi felügyeletet is biztosítanak a napi étkezés és szép környezet mellé.
Az ott lakóknak pénzük ma már nincs (legtöbbjük esetében nyugdíjuk nyolcvan százaléka is a fenntartóhoz kerül), de kétségeik szaporodnak. Sokak számára például csak évekkel a szerződéskötés után vált világossá, hogy a fejenként sokmilliós befizetésük ellenére (a legtöbben minimum kilencmillió forinttal léptek be, de akadnak húszmillió forintos vagy azt meghaladó befizetések is) nem az övék az apartman, amelyben laknak, de még csak holtig tartó haszonélvezetük sincs rá.
– Egzisztenciálisan kiszolgáltatva érezzük magunkat, miközben a körülmények romlanak – mondja Kókai Gyuláné.
Az emelt szintű otthonok közül is a legelitebbnek számító Arany Alkony Paskál Otthonban lakó Völgyesi József is azt állítja: rég nincs már torta ezekben az otthonokban. A helyzet olyannyira megváltozott, hogy ma már az étkezési alapanyagnormát mindöszsze napi 480 forintban állapította meg az üzemeltető, ami az ott dolgozó szakácsok kreativitásának is komoly határt szab. Zöldbableves mákos tésztával az átlagosnak számító ebéd, darabhúsból és csirkemájból, rizsből készül az ételek többsége.
A sokat szidott önkormányzati idősotthonokban is több pénzből hozzák ki a napi menüt: ilyen helyeken átlagosan 650–720 forint az élelmezési nyersanyagköltség. (Völgyesi József nyugdíjas tanár, a idősek otthonában lakók nemrég megszűnt érdekvédelmi szervezetének vezetője, Kókai Gyuláné nyugdíjas közgazdász. Tisztában vannak azzal, hogy ők mit fizetnek be, utánanéztek, mit fizet az állam. Több lakó ügyeit látják, a mai napig aktívak, figyelemmel kísérik az idősotthonokkal kapcsolatos jogszabályváltozásokat.)
A romló állapotok egyik oka az lehet, hogy a borsos belépési díjak melletti bevételeiket maximalizálni próbálták az üzemeltetők. A lehető legnagyobb állami támogatást próbálták megszerezni működésükhöz. 1998 óta az idősek „emelt szintű” ellátásáért járó és az otthonok működtetője által lehívható állami támogatások összege viszont folyamatosan csökkent. Míg 1998-ban évi 870 ezer forint állami támogatást lehetett lehívni egy idős „emelt szintű ellátott” után (az általa az otthonok működtetőjének befizetett összegen felül), 2006-ban ez az összeg már csak 640 ezer forint/fő/év, ma, 2011-ben 309 350 forint.
Ráadásul 2006-tól úgy változott a szabályozás, hogy az „átlagos szintű” ellátásért már több állami apanázs járt.
Az Arany Alkonyt működtető cégcsoport ezért nem habozott, rövid idő alatt újrakötötte a már ott lakókkal a szerződéseket, és az újakkal is olyan megállapodást íratott alá ezután, amelyben már nem emelt szintű, hanem csak átlagos szintű ellátást vállalt.
És mindeközben változott még valami. A Medicatus cégcsoporthoz kötődő közhasznú társaságok által kezelt vagyon (mintegy kétmilliárd forint!) ekkor – szintén az újrakötött szerződések révén – átkerült a cégcsoport magánvállalkozásaihoz.
Adójogi szakértők egybehangzó véleménye szerint ilyen lépésnél a cégek rendeltetése rejtheti az indítékot. A kht.-nak a létesítő okirata meghatározza a küldetését, a gazdálkodás közben keletkező többletet pedig csak erre a küldetésre lehet felhasználni: itt nincs osztalék, a tulajdonos sem vehet ki belőle pénzt, hanem vissza kell forgatni az eredeti cél megvalósítására mindent. Korlátolt felelősségű társaság esetén viszont osztalékként kivehető a pénz.
Ez már csak azért is aggodalomra ad okot, mert a Medicatus cégcsoport tulajdonosi láncolata végén liechtensteini és a belize-i offshore-paradicsomban bejegyzett vállalkozások állnak. A 2006-os tranzakció ügyében a Nemzeti Nyomozóiroda is nyomoz. Immáron négy éve, a mai napig ismeretlen tettes ellen.
Pedig elképzelhető, hogy ezenfelül is akad majd dolguk a nyomozó hatóságoknak az Arany Alkony ügyleteivel: augusztus 15-én a Pest Megyei Kormányhivatal tett feljelentést a működtető cégcsoport egy ugyancsak cifra pénzügyi manővere miatt. 2006-tól az otthonokat irányító kht.-knak új szerepet találtak: az Arany Alkony otthonok hivatalosan egyházi fenntartású intézménnyé váltak, és a közhasznú társaságok ezután az egyházakat megillető állami támogatást kaptak az idősek gondozásáért. (Egyház úgy hívhat le normatív támogatást az államtól, ha átvállal olyan feladatot, amely állami feladat lenne: ilyen lehet az oktatás és az idősek ellátása is.) Ehhez persze együttműködést kellett kötni egy olyan egyházzal, amely kész volt valami oknál fogva és valamilyen konstrukcióban átvenni az intézmények fenntartását. Ez az egyház a Kálvin János Presbiteri Misszió volt, és nem jelent műveltségbeli hiányosságot, ha valaki nem hallott még róla.
Az egyház alapítója Császár-Bíró Zoltán, aki új felekezetét azután hozta létre, hogy halásztelki református lelkészi hivatalát egy sikkasztási ügy miatt odahagyni kényszerült. Az új egyházzal a református egyház – mint ahogy erre már 2006-ban közleményben figyelmeztetett – semmilyen közösséget nem vállalt.
Tehát 2006-tól az Arany Alkony fenntartását a Kálvin János Presbiteri Misszió vette át, miközben az idősek által befizetett pénzeket továbbra is a Medicatus kezelte, illetve az ingatlanokért bérleti díjat szedett egyházi partnerétől. Mindennek köszönhetően évente sok százmillió forint egyházi normatíva is érkezett.
Igaz, az állam érezhette, nem jó kezekbe kerül a pénz, hiszen a Magyar Államkincstár éveken át pereskedett a kálvini misszióval. A bíróságok hol az idősotthonok fenntartójának, hol az államnak adtak igazat, és a kincstár visszamenőleg is kénytelen volt pénzt folyósítani. Végül a Legfelsőbb Bíróság az államkincstárnak adott igazat, és megállapította, a misszió jogtalanul vett fel 792 millió forintot.
Az egyházi finanszírozás szisztémája azonban ennek ellenére jövedelmezőnek bizonyulhatott – legalábbis ezt sejtetik azok a lépések, amelyeket az idősotthonok irányítói tettek az új egyházügyi törvény rendelkezéseinek kivédésére. Eszerint ugyanis ma már csak a jogszabályban konkrétan megnevezett felekezetek tekinthetők egyháznak. A Kálvin János Presbiteri Misszió nem tartozik ebbe a körbe.
Ezért a Kálvin János Presbiteri Missziót időszerű volt lecserélni. Fülöp Róbert – aki hivatalosan csupán az egyik idősotthon ingatlanjának bérbeadója, ám valójában a cégcsoport vezetőjeként lép fel – megkereste a történelmi egyházak vezetőit, hogy szálljanak be a misszió helyére. Az együttműködésre mindenki nemet mondott, ám ekkor sikerült maguk mellé állítani Cselényi István esztergomi görög katolikus papot, aki – amint ezt később püspöke és az egyház ügyvédje előtt tett nyilatkozatában elismerte – ráhamisította Kocsis Fülöp püspök aláírását a megállapodásra, és szerződött a Medicatus cégcsoport képviselőivel.
Czifra Károly, a görög katolikus egyház ügyvédje azóta megtámadta az összes hamis aláírással hitelesített szerződést, és a püspökkel közösen tájékoztatták az intézményvezetőket és a hatóságokat, hogy egyházuk nem vette át az Arany Alkony idősotthonok üzemeltetését.
Ezután, augusztus 17-én különös dolog történt: az Arany Alkony intézményeinek vezetői levélben figyelmeztették a püspököt felelősségére és kötelességére, mintha a csalást felderítő egyházi vezető lenne a hibás azért, hogy – mint a levélből kiolvasható – az idősek élelmezése veszélybe került, a közüzemi számlákat és a júliusi béreket sem tudják kifizetni. Mint a levélben fogalmaztak, „az Arany Alkony idősek otthonainak fenntartója jelenleg a Görög Katolikus Egyházközség. Önöknek kötelességük mindent megtenni azért, hogy a gondozottak ellátása biztosítva legyen. Kérjük, tegyenek meg mindet azért, hogy az intézmények működését lehetővé tevő alap – és egyházi kiegészítő normatíva az intézményekhez mielőbb megérkezzen.”
A levélből érzékelhető követelőzés tettekben is megmutatkozott. Amikor augusztus 15-én a Magyar Nemzet hosszú cikkben számolt be az egyházi működtetés furcsaságairól, Kókai Gyuláné elmondása szerint másnap a vezetők „végigszaladtak az intézetekben”, hogy a lakók a nyugdíjukból esedékes – eddig átutalási megbízásra teljesített – havi befizetésüket ezúttal készpénzben tegyék meg, mert „zárolva van a görög katolikusok bankszámlája”.
Kérdés persze, hogy az eladott lakások ára és az ott lakók nyugdíjának nyolcvan százaléka mellé miért kell még az állami és egyházi normatíva is ahhoz, hogy az intézmények legalább csődbe ne menjenek.
Ezt megkérdeztük volna a Medicatus cégcsoport illetékeseitől is, de ők érdeklődésünket elutasították, és más kérdéseinkre sem voltak hajlandóak válaszolni.
Pedig ugyanezt kérdezi sok bennlakó is kétségbeesetten. (A cikk elkészítéséhez többükkel is beszéltünk, ám nem mindenki vállalta névvel az elmondottakat.)
– Aki ide bejött, az felégette maga mögött a hidakat – mondja Völgyesi József –, a vezetőség korábban már kijelentette, hogy ha az akkori fenntartó, a Kálvin János Presbiteri Misszió bármilyen okból nem képes ellátni feladatát, akkor az a fővárosi jegyző feladata lesz. Ettől mindenki retteg. Van, aki azt mondja, mehetünk a hidak alá, márpedig ahhoz igen sok hidat kell építeni Budapesten, hogy ezerötszáz idős ember elférjen alattuk.
origo.hu
Itt nézheti élőben a budapesti árvizet - videó
