Az új munkajogi szabályozás védelmében

Az új munka törvénykönyve tervezetével a teljes média foglalkozik, szinte kivétel nélkül negatív kontextusban. Pedig a megjelent hírek, kommentárok, publicisztikák sok esetben téves információkon, hibás jogszabály-értelmezésen vagy félreértésen alapulnak. Ha azonban félretesszük a politikai és egyéb érdekeket, a sokat támadott jogszabálytervezetnek egy pozitívabb képe tűnik elő.
A tervezet – a nagy teret kapott szakszervezeti állásponttal ellentétben – komolyan és előnyösen befolyásolhatja a versenyképességet. Kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé teszi a munkaügyi kapcsolatokat, ésszerű keretek közé tereli a munkavállalók jog- és érdekvédelmével kapcsolatos – a munkáltató számára szükségképpen korlátot, illetve többletterhet jelentő – rendelkezéseket. A jelenlegi szabályozás, bár kétségkívül nagyvonalú a munkavállalói érdekek védelmében, sok esetben életszerűtlen szabályrendszere a kívánt hatással ellentétes reakciót váltott ki. A túlzott védelem néha kontraproduktív: a munkáltatók – ha megtehetik – inkább nem alkalmaznak olyan munkavállalót (pl. szülőképes korú nőt), aki az életszerűtlenül kiterjesztett védelem hatálya alá tartozó munkavállalói csoportba tartozik. Ha azonban a védelemre szoruló munkavállalói csoportokat életszerűen kialakított szabályrendszerrel védjük, az a munkáltató számára is kiszámíthatóvá, tervezhetővé és kezelhetővé teszi a felmerülő többletterheket és korlátozásokat.
Vitatkoznom kell azzal a sokszor elhangzott érvvel is, hogy az alkalmazott védelmi rendelkezések újraszabályozása kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a munkajog fontos, alapelvi szintű szabályai változatlanul hatályban maradnának, ami megakadályozza a munkáltatói joggyakorlás visszaéléseit.
A tervezet jól strukturált, átlátható szerkezetű, ami jelentősen megkönnyíti a gyakorlati jogalkalmazást.
Ezen túl több, a munkáltatói oldal számára hosszú ideje komoly terhet, illetve kockázatot jelentő és visszaélésekre lehetőséget adó szabályozást módosítana. A vita hevében sem kellene arról elfeledkezni, hogy a munkajogviszonyok egyik szereplője a munkáltatói oldal, amely alapvetően racionálisan, bár nem mindig jogszerűen cselekszik. Ha a munkajogi szabályok felesleges és kockázatos feltételrendszert állapítanak meg számára, üzleti érdekei védelme érdekében csökkenti kockázati kitettségét: kevesebb munkavállalót alkalmaz vagy menekül a munkajog nyújtotta keretek közül.
A tervezet – a médiában megjelenő hírek többségével ellentétben – nem szünteti meg a felmondási védelmet, csak ésszerűen átalakítja. Megszűnik a védelmi okok néhány, a gyakorlatban értelmezési nehézséget okozó esetköre, és a védelem valóban védelmi időszakként kerül szabályozásra. Vagyis a védelemre okot adó állapot (pl. betegállomány) alatt közölt felmondás nem jogellenes, csak a felmondási idő kezdete tolódik ki az alapul szolgáló ok megszűnését követő időre. Ez – mindamellett, hogy a védendő munkavállalói csoport nem válik kiszolgáltatottá – megszünteti azt a jelenlegi szabályozásból fakadó kockázatot, hogy a felmondás formális okból (pl. megfelelő információ hiánya) válik jogellenessé.
A mai munka törvénykönyve leginkább vitatható jogintézménye a jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén járó kártérítés. Ennek összegét ugyanis ma nem lehet előzetesen kalkulálni, az olyan külső tényezőktől is jelentős mértékben függ, amire a munkáltatónak érdemi ráhatása nincs. A tervezet – amellett, hogy a kártérítési összeget nagyvonalúan, 18 havi távolléti díj összegében maximalizálja – a jogviszony-megszüntetéssel kapcsolatos kockázatot tervezhetővé teszi. Fontos újításként a tervezet a munkavállalói kárfelelősséget polgári jogi alapra helyezi. Eszerint a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségeinek megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ezzel megszűnik a félhavi, illetve kollektív szerződésben hathavi átlagkeresetben maximalizált kártérítési felelősséghatár, ami egyes munkavállalókat érdektelenné tett a kármegelőzésben és a felelős munkavégzésben. Számtalan esetben előfordult ugyanis, hogy a munkavállaló gondatlanul eljárva milliós értékű gépeket, berendezéseket tett tönkre, amely károkért – a szándékosság nehezen bizonyítható esetét kivéve – gyakorlatilag nem volt anyagilag felelősségre vonható.
A médiában egy szó sem esett a tervezet azon szabályairól, amelyek a munkavállalók számára kedvező változást jelentenek. Példaként a gyermeknevelési célú szabadságról visszatérő munkavállalók kérésére kötelező részmunkaidős szerződésmódosítást említhetnénk, amely a gyermek három éves koráig írja elő a részmunkaidős foglalkoztatás kötelezettségét. Ez a hazai viszonyokat tekintve nagy előrelépésnek számít, és feltehetőleg mérföldkő lesz a részmunkaidős foglalkoztatás régóta kívánt elterjedése irányában. Ha ugyanis a munkáltató tapasztalja, hogy részmunkaidőben is megfelelő hatékonysággal szervezhető a munka, akkor nem feltétlenül fogja azt a törvényi kötelezettség lejártát követően megszüntetni. A részmunkaidő elterjedése sok kisgyermekes nő számára jelentene könnyebbséget, s mindenképpen szükséges lépés egy korszerű és európai munkaerő-piaci helyzet kialakulása irányában.
A tervezet a fent említetteknél lényegesen több területen hozhat megújulást a munkajogi szabályokban, itt csak a kiemelkedő jelentőségűnek tartott módosításokat emeltem ki. A tervezet még változhat, de remélem, hogy a vita során nem csorbul ez az új és korszerű munkajogi keretrendszer, és érdemben hozzájárul majd a munkáltatói terhek és kockázatok ésszerű és elfogadható mértékű csökkentéséhez.

A szerző ügyvéd