Az űrkor vége

Bombasztikus címmel jelent meg a The Economist 2011. július 2-i száma: The end of the Space Age (Az űrkorszak vége). Vajon véget ért-e az űrkorszak az amerikai űrsiklóprogram kimúlásával? Attól függ, mit tekintünk űrkorszaknak. Amit a sci-fi irodalom annak gondolt a hatvanas években, az már rég véget ért anélkül, hogy valaha amúgy istenigazából elkezdődött volna. De ha rátekintünk a házak falán a klímadoboz mellett pöffeszkedő parabolaantennákra, akkor meggyőződhetünk róla: benne élünk. Esténként, ha tudni akarjuk, milyen lesz holnap az időjárás, mintha mi sem volna ennél természetesebb, rátekintünk Európára egy geostacionárius pályán keringő műhold perspektívájából. Hoppá, egy ciklon! Gagarint még sokkolta ez az élmény, nekünk fel sem tűnik. A globális helymeghatározó rendszer, a GPS, valamint a műholdas televíziózás ugyancsak űrfüggő. Gyakorlott ufológusok azt is jól tudják, hogy a világítótest, amely időnként valószínűtlenül fényes tud lenni fölöttünk, nem egy földön kívüli civilizáció hírnöke, hanem csak a nemzetközi űrállomás, amelyre, tegyük hozzá, az amerikai űrflotta földre szállta után már csak jó öreg szovjet, vagyis, bocsánat, orosz Szojuz űrhajókon lehet eljutni.
A kérdés, hogy befejeződött-e az űrkorszak, összefügg egy másikkal, nevezetesen azzal, hogy hol kezdődik a világűr. Emlékeznek, amikor Anettka és Farkas Bertalan vitatkozott erről az orosztanárnő felső légúti, helyesbítek: felső légköri kalandja kapcsán? Akkor sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy a világűr, a nagy feketeség, akármint számoljuk is, közelebb van, mint gondolnánk. Ha a földgolyó egy golden alma, héja a légkör. Vékonyka héj. Nyolc kilométer magasan oxigénpalack nélkül lélegezni már truváj! Gondoljunk bele: Csepel is nyolc kilométerre van Angyalföldtől. Ez azért messze nem csillagászati távolság, de az utasszállító gépek kondenzcsík fölötti ötven kilométeres magassága sem az, pedig onnét tekintve az űr már éjfekete, és bolygónk egy kék inkubátor. Számoljunk csak utána: mennyi is az az ötven kilométer? Síkra fektetve Budapestről Dunaújvárosig vonattal egy óra. A műholdak többsége – tegyük hozzá – ennél persze magasabban kering, de pár száz, pár ezer vagy pár tízezer kilométer még mindig földi lépték, csekély táv a Naprendszer távolságaihoz és arasznyi a csillagközi távokhoz képest – a galaktikus léptékről nem is beszélve.
Valójában az űrkorszak az Apollo-program befejezésével ért véget. Az űrsiklóprogram az Apollo-programhoz képest céljait tekintve már visszalépés volt, visszaállás a Holdról Föld körüli pályára. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – mondta Neil Armstrong, akinek, mint a jus primae noctis, megadatott a Holdra való elsőként érkezés lehetősége. Armstrongot és Aldrint is beleértve tizenkét asztronauta járt a Holdon. Tizenkét apostol. A többi – Shakespeare után szabadon – néma csönd. Azóta nem megyünk, évtizedek óta. Ha létezne holdi civilizáció, az ottani bennszülöttek azt észlelnék, hogy egy ideig jöttek a fehér istenek, utána pedig elmaradtak. Däniken szerint a Földet ugyanilyen logika szerint látogatták egy ideig idegen civilizációk űrhajói. Egy ideig jöttek, aztán már nem. Vajon miért maradtak el? És miért zárultunk magunkba mi, földlakók? A holdlakók bizonyára nem a hidegháború végében, a hiányzó pénzügyi forrásokban vagy épp a motiváció hiányában keresnék az okot. Minden valószínűség szerint magasztosabb, ezoterikusabb és mélyebb okokra gyanakodnának.
Amikor Czeizel Endre a legfényesebben ragyogott a magyar televízió egén, akkor Marx György is fénylett. Ó, a magyar tudományos ismeretterjesztés aranykora! Volt akkor egy televíziós sorozat, amely könyvfolyamként is megjelent később: a Gyorsuló idő. Akkortájt úgy hittük, hogy minden gyorsul. Ma már tudjuk, amiként van szelektív hallás, úgy van szelektív gyorsulás is. Korántsem gyorsul minden. Itt van mindjárt a polgári légi közlekedés, amely jó ideje nem gyorsul. Az űrsikló átmenetileg megvalósult háromszöge mellett egy másik utópisztikus háromszög is átmenetinek bizonyult: a szuperszonikus Concorde repülőgépé. Az utasszállító repülőgépek sebessége visszatért a hangsebesség alá. A polgári légi közlekedésben nincs eget verő újdonság, az új jumbo és Airbus gépek tökéletesített változatok, de nem technológiai szupernóvák. A hidegháború idején az innovációt folyamatosan turbózó, doppingoló, felpörgető haditechnika fejlődése is lassult. Régi recept szerint folyik a gyilkolás világszerte: gépfegyverek, tankok, helikopterek, rakéták, amúgy pedig az emberiség immár túljutott azon a tudatállapoton, hogy a fegyverkezéstől reméljen tisztítótűz jellegű megújulást. Világhódításban lelassultunk, szerveződés tekintetében pedig folyamatosan gyorsulunk.
Olybá tűnik, az a kirajzási folyamat, amelynek eredményeként az emberi faj Afrikából kiindulva mára meghódította és belakta szinte az egész bolygót, véges. Vége. Nem exportképes, nem ismételhető meg csillagászati léptékben. Az expedíció véget ért, igen. A világűrt úgy, ahogy a Földet meghódítottuk, sohasem fogjuk meghódítani, belakni. A Mars-utazás időpontja egyre távolabbinak tűnik. Ötös metró a világűrben? Mikor? Röghöz vagyunk kötve. Saját emberi valónk minőségi elhagyása is késlekedik. A terabyte-ok gyarapodnak, de a mesterséges intelligencia egy házszámmal azért odébb. A technika még mindig csak rabszolga. Engedelmes és nem lázadó robot. Még nem szellemi partner. Az idegen civilizációk jeleinek észlelésére létrejött SETI-program is takaréklángon fut. Egyértelmű eredmény híján az amerikai költségvetés nem finanszírozza tovább. Mind ez ideig sem laboratóriumi körülmények közt, sem távcsöves megfigyeléssel nem sikerült látótérbe hoznunk nem emberi típusú intelligenciát. Összejönnünk a nagy másikkal. Társkeresésünk, a cél, hogy valamilyen vonatkozásban meghaladjuk emberi valónkat, időleges kudarcra lett kárhoztatva. A jelek szerint csak ember van, és ez édeskevés. Egyedül maradtunk példa nélküli álmainkkal és gondjainkkal, miként magára maradt álmaival az a négyezer kutató is, akit a NASA elbocsátott. Ha nincs űrsiklóprogram, nem kelletek! Okostojások elbocsátva, okostelefonok bekapcsolva. Ismerős helyzet. Houston, Houston, ez itt a Föld!