Csodálatos ital

Barátom figyelmességének köszönhetően egy félliteres műanyag palack került a kezembe. A rajta lévő címkén megnevezett kereskedelmi áru fantázianevét nem írom le – jobb a békesség! –, de az alatta olvasható termékmeghatározás szövegét betűhíven ide másolom: „Mi–8 Energy, Japán Pi-technológiával kezelt, mélyfúrású közkútból nyert természetes harmatvíz.” Ne röstelkedjék a kedves olvasó, én is butának éreztem magam, amikor elolvastam, barátom vigasztalt, vele is ez történt, de azután megnyugodott. Mások is így jártak, nem bennünk van tehát a hiba, hanem e sületlenségben, nem is kevés. Miután többször és figyelmesen újra elolvastam, megpróbálom felsorolni a bennem felmerült kételyeket e különös kereskedelmi áruval kapcsolatban.
A végéről kezdem visszafelé, mint a rovásírást, mert ott vettem észre a legjobban kilógó szálat e rejtélyes szöveg szövetében, amelyet megcsippentve kibogozhatjuk a nagy titkot. Ha, tegyük fel, valóban harmatvíz a palackban lévő, látszatra színtelen folyadék, akkor vajon miért van odaírva mellé, hogy természetes? Sosem hallottam mesterséges harmatvízről. A harmatnak nevezett természeti képződményt viszont – ami nem más, mint az éjszaka lehűlő levegőből kicsapódó és a talaj szintjén vízcseppek formájában felgyülemlő pára – nem könnyű dolog összegyűjteni, különösen nem kereskedelmi mennyiségben. Az a módszer, amelyet a népdalokból és a folklórtudományból ismerhetünk, miszerint az eladósorba lépő leányok a keszkenőjükkel gyűjtik a harmatot napfelkelte előtt, és azzal mosakodnak, amikor este a fonóba mennek, hogy szépek legyenek és kérőre leljenek, nem tűnik elég hatékonynak. A probléma megoldását ugyan sejteti a címke, csakhogy egy közkút nem lehet hiteles harmatvízforrás, kiváltképp nem, ha a harmat, úgymond, természetes. Mi van akkor a kútból származó vízzel, ha például fertőtlenítik? Mondjuk klórral. A klór ugyan szintén természetes anyag, de a hypóéra emlékeztető szagú és ízű harmatot megette a fene. Azután miért éppen közös használatú kútból szerzi be a vizet a gyártó? Manapság már alig találni szabadon folyatható kutat a települések utcáin, közterületein, mert az önkormányzat nem győzi fizetni a méregdrága vízdíjat. Na és ha az a bizonyos kút netán magánterületen, privát vagy vállalati tulajdonban van, hogyan ellenőrizheti a különbséget a fogyasztó? A termék hitelessége szempontjából ebben az esetben még az is közömbös, hogy az efféle „harmatvíz” milyen mélységből jön fel az illető kútból.
A „Pi-technológiával kezelt” csodavízről halottam már harangozni jót és rosszat is, nem tudom objektíven megítélni a komolyságát, amint a „Pi-víz” fogyasztói, vásárlói sem lehetnek abban a helyzetben, csak azoknak lehet némi sejtése az anyag hatékonyságáról, akik az üzleti tudományokban jártasak. Az, hogy a szóban forgó folyadék megnevezése így kezdődik: „Mi–8 Energy”, szintén nem könnyíti meg a dolgomat. Mi–8-as típusjelzéssel eddig csak egy – Mikoján nevű – híres szovjet konstruktőr által tervezett harci helikopterről volt tudomásom, még az „olcsó üzemanyag” idejében kezdték el tömegével gyártani, csak úgy vedelte a mélyfúrású olajkutakból származó energiát. Azt sem értem, miért van angolul írva az energia szó a magyar termék szövegében, és miért nagy kezdőbetűs a jelzőként szereplő „japán” szó, ugyancsak angol helyesírás szerint. Holott a palack körcímkéjének hátsó felén ott látható egy piros-fehér-zöld csík, igaz, hogy a „lifeenergy” szóval párosítva, kíváncsi volnék továbbá a” Pi-víz” öntudatos magyar feltalálóinak véleményére a „Japán technológia” előnyéről az itthonival szemben.
A reklámfelirat szerint „egyenesen a természetből” a bioboltokba kerülő italról semmit sem mondhatok, személyes benyomást nem szereztem róla. Az árát sem tudom, a barátom sem vette, az üres palackba italt töltött, és ajándékba hozta. Csodálatosan tiszta, illatos gönci barackpálinkát. Hamisítatlan hazai termék, igazi hungarikum. Azaz csak volt: az ünnepi hétvégén mind elfogyott.