Enyhe módosítás

S Z Ó L Ó

Két hetet élt meg Budapest új lobogója. A fehér alapon nemzeti színekből összeálló, háromszögdíszsorral szegélyezett, középen Budapest címerét ábrázoló zászló, úgy tűnik, betöltötte történelmi szerepét. Hogy mi lehetett ez a történelmi szerep, nem tudjuk pontosan. Valószínűleg, mint általában a nagy horderejű eseményeknél lenni szokott mostanában, majd csak unokáink fejtik meg a rejtélyt, s kárhoztatják a mai nemzedéket. (Nyilván ők foghatják fel majd azt is, miért kellett ehhez hasonlóan bizonyos fővárosi buszokat – talán valami titkos protokollhoz igazodva – kétszer is átszámozni két és fél év alatt.)
Rövid szavatosságú jelképünk mindenesetre lomtárba került nemrég levitézlett elődje, a „román színű” zászló mellé. Még az augusztus közepén lecserélt, a pesti hidakról, felüljárókról jól ismert piros-sárga-kék lobogók (hivatalosan fél évig „mosásban” voltak a lomtárba kerülés előtt) is hosszabb időt értek meg. Azt 1872-ben, a főváros egyesülésekor Pest kék-sárga és Buda vörös-arany színeit ötvözve alkották meg. (Ezzel állítólag Erdély ősi színeire is utaltak.) A trikolórt csupán 1930-ban változtatták át piros-sárga-zöldre – Trianon után érthetően fájdalmas emlékeket kelthetett mindenkiben a piros-sárga-kék román színek gyakori látványa a fővárosban. Igaz, ekkor a címer színeit is a heraldika szabályainak megfelelően, együtt módosították a zászlóéval – szintén kékről zöldre.
A második világháború után előbb a korona tűnt el a pajzsról, majd néhány évvel később a címer és a zászló is sülylyesztőbe került. A legkeményebb ötvenes-hatvanas években Budapestnek – az egyesülés centenáriumáig – nem voltak jelképei.
A rendszerváltozás visszahozta az eredeti piros-sárga-kék színeket. Néhányan azt hitték, az új főpolgármester, Demszky Gábor provokálja csupán a helyi lakosokat a „román zászlóval”, így kívánva a nemzeti türelmetlenség káros mivoltára inteni őket. Pedig Demszkyt később kaptuk meg sokak örömére és sokak bánatára, mint a régi-új zászlót. Igaz, néhány, a színek eredetét ismerő barátomat is zavarta eleinte az összeállítás, aztán beletörődtek, elfogadták.
Augusztus közepén az új közgyűlés a változás mellett döntött. Bukarestnek sincs piros-fehér-zöld zászlaja – mondta nem sokkal korábban Tarlós István főpolgármester. Szóba került a piros-sárga-zöld változat újjáélesztése, ám az a közlekedési lámpák miatt könnyen gúny tárgyává tehette volna a becses szimbólumot. Hónapokig folyt a vita a leendő jelképről, arról a zászlóról, amelyik aztán két hét alatt került – sommásan fogalmazva – a múlt szemétdombjára.
Azt mondják, nem volt elég modern. Igaz, túl réginek sem nevezhetnénk, csupán régiesnek: leginkább az 1848-as hadi lobogóra hasonlított. (Érdekes, hogy ez sokaknak csupán a szavazás után tűnt fel.) A legújabb zászló a régi enyhe módosítása, a díszszegélyt „korszerűsítették”. Az első tapasztalatok alapján külseje legalábbis vegyes érzéseket váltott ki.
Nem vegyes, hanem kifejezetten rossz visszhangot kelt viszont, hogy a főváros a túl hosszú ideig húzott utcanév-átkeresztelések után ilyen sok időt töltött a zászlóüggyel. A súlyos gazdasági helyzetben, amikor például olyan fontos célokra, mint a közlekedés fejlesztése, alig jut pénz, a választók szemében pótcselekvésnek tűnik nemcsak a névadási buzgólkodás, hanem az újabb és újabb zászlók ünnepélyes felvonása is.